Karizma nélkül nehéz betölteni a hivatást – Bálint Róbert unitárius lelkész, szociológus a papi hivatás társadalmi megítéléséről

A lelkészi szolgálat fontos és természetes része volt tehát a pasztoráció. Amikor egy másik gyülekezetben folytattam a munkát, nagyon gyorsan rájöttem arra, hogy ott elsősorban amolyan papi–liturgusi és közösségszervezői szerepet várnak el tőlem” – válaszolta kérdésünkre Bálint Róbert.

Nagyon más a városi és a falusi gyülekezet

Mint rámutatott, az idézett helyzet több szempontból is fontos: egyrészt a hivatásképben beálló feszültséget mutatja meg, másrészt rávilágít arra, hogy sem a szolgálatot, sem pedig a gyülekezeteket nem lehet egy kaptafára húzni. „Harmadrészt megmutatja azt, hogy adott közösségek eltérő társadalmi helyzete miként válhat a fent tetten érhető különbség magyarázatául: az elsőként említett egy városi, dél-erdélyi szórványközösség volt, a másik egy tradicionális falusi közösség, erős családi kötelékekkel és lokális identitástudattal.

A szociológusi minőség inkább az »extrákat«, az eszközöket nyújtja ezek jobb megértéséhez, hogy a társadalmi folyamatok szintjén közelítem meg a kérdést, irányvonalakat és tipológiákat keressek” – fogalmazott Bálint Róbert. A lelkész szociológusként történetileg tekintette át a lelkészi/papi hivatás társadalmi státuszát, amely sokat, sokszor változott a történelem folyamán. Mivel részletesen értekezett a témáról, arra kértük, összegezze röviden, hogy mára milyenné vált a papi/lelkészi státusz.

Egyre inkább a személyiség számít, nem pedig a státusz

„Úgy érzem, a lelkészi hivatás megítélése egyre inkább a lelkész személyisége, és nem annyira a státusza révén történik. Természetesen van egy státuszmeghatározás, és van egy elképzelés az emberek fejében arra vonatkozóan, hogy mit jelent lelkésznek lenni, léteznek a státusz felismerhető külső és belső jellemzői, formai és tartalmi azonosítói és a hozzá kapcsolódó elvárások, mindazonáltal a státusz valójában egy »belépő«, ami lehetőséget biztosít a szolgálatra – karizma, megfelelő emberi hozzáállás nélkül nehezen működik a hivatásbetöltés folyamata” – mutatott rá Bálint Róbert.

„Ebben sok nehézség és rengeteg lehetőség is rejlik. Ez nem újkeletű jelenség, azonban a jelenkori társadalmi változások soha nem látott formában erősítették ezt fel” – fogalmazott. Bálint Róbertet arról is megkérdeztük, miért olyan ma a lelkészi hivatás státusza, amilyen. „Fontos itt megjegyezni, hogy a protestáns lelkészi hivatás vonatkozásában egy deszakralizálódott, szentségjellegét elveszítő státuszról beszélhetünk, aminek történelmi okai a reformációra vezethetők vissza.

Hadd idézem itt Manfred Josuttis-t, aki A lelkész más című kötetében találóan fogalmaz: »A protestáns lelkipásztor egy különleges lény: képzettsége és szerepe szerint tanító funkciója van. A szolgálatára nézve a papok közé tartozik. Teológiai önértelmezése szerint leginkább próféta szeretne lenni. De az idejének nagy hányadában valószínű, hogy adminisztrációs ügyintézéssel és közösségi szabadidő-szervezéssel foglalkozik«” – idézte a 2018-ban Németországban elhunyt lelkészt, több pasztorálteológiai könyv szerzőjét Bálint Róbert. Rámutatott, ami ehhez képest esetünkben árnyalható, az az, hogy a státuszt és szerepeit jelentősen és pozitívan meghatározza az erdélyi népegyházi, történelmi és társadalmi helyzet. „Én elsősorban a gyülekezeti lelkészi munkát kutatom. Természetesen ez esetben sem beszélhetünk azonos körülményekről: például a nagy létszámú, városi gyülekezet lelkésze – akinek adminisztratív apparátus, munkatársak állnak rendelkezésére – egészen másként élheti meg hivatását, mint egy falusi gyülekezetben szolgáló lelkész.

és nem mellesleg a státuszt is legitimálják” – fejtette ki Bálint Róbert.

Elmozdulás a lelkigondozói és adminisztrátori irányba

Megkérdeztük tőle azt is, hogy ha perspektívából tekint a papi, lelkészi státusznak a történelem folyamán végbement változásaira, mi az, amit kiemelne közülük olyanként, ami a legnagyobb mértékben befolyásolta a státusz 21. századi helyzetét. „Egyértelműen a reformáció az, ami a paradigmaváltást hozta ebben a kérdésben. A reformáció következtében kialakított lelkészi keretszerepek azonban alapvetően ugyanazok maradtak: prédikátor, tanító, liturgus, lelkigondozó, adminisztrátor és szervező. A következő jelentős változás általában régiós viszonylatban leginkább a 20. század elejére tehető, ez esetben nem a keretszerepek módosultak, hanem az, hogy

Azt is kifejtette, hogy Balázs Ferenc (Kolozsvár, 1901. október 24. – Torda, 1937. május 22., író, költő, unitárius lelkész, akinek jelentős volt a közösségszervező és társadalomformáló szerepe – szerk. megj.) A rög alatt című kötetében ragadja meg a két világháború közötti mészkői lelkészi tevékenységének kategóriáit: a pap, a tiszteletes úr, a lelkész, a tanító, a levéltáros, a lelkész, az építőmester, a vidékfejlesztő, a népszakértő. „Hozzátehetném azt is, hogy kultúra- és közösségszervező. A kommunizmus hozta beszűkülés után az 1989-es változások utáni lelkészi szerepek is nagyjából a 20. század eleji, vagy két világháború közötti népszolgálati tevékenységgel mutatnak nagy hasonlóságot. Ami azonban lényeges itt, hogy mindez megváltozott körülmények, formák és eszközök mentén történik. A társadalmi változásokkal együtt megváltoznak az emberek igényei, gondolkodása és az egyház lehetőségei is” – fejtette ki Bálint Róbert.

A szociológus tanulmányban értekezett arról, hogy a lelkészi munka jellege a vallási specialista szintjéről a lelkigondozói és adminisztrátori (művelődési, gazdasági stb.) szervezői tevékenységek irányába mozdult el. A 20. században a szekularizáció, individualizáció és pluralizáció hatására átalakuló társadalom kihívásaival kellett szembenézni. Megkérdeztük Bálint Róbertet, lelkészként hogyan tapasztalja, az ebbe az irányba való elmozdulás segíti vagy inkább akadályozza a munkát a gyülekezet felé való odafordulás hatékonysága tekintetében.

Fontos részét képezi ugyanis az, ahogyan a hivatásértelmezés rendjén, az új szükségletekre válaszolva maguk a lelkészek és munkatársaik alakították a közösségeket. A jó pap holtig tanul – mondják, a nem véletlenül, hiszen a lelkészi hivatás egy állandó tanulási folyamat. Nincs olyan, hogy »kész pap«” – fejtette ki Bálint Róbert. Mint mondta, sem az ismeretek, vagy a kompetenciák vonatkozásában, sem a lelkészi hivatás értelmezésében nem létezik ilyen, a lelkésznek állandóan reflektálnia kell: a ki vagyok én, mi a hivatásom, hogyan tudom azt legjobban betölteni kérdésekre. „A tudatosan megélt szolgálat velejárója ez. Szükséglet, erős belső kényszer, feszültségállapot. Az egyház – a szervezet – lassan változik, ám épp a lelkészi szolgálat szabadságából adódóan rengeteg mozgástér van, amelyet, ha az eredmények időtállók, követ a struktúra is. Ma már nagyon nehéz a közösség tagjait egy helyen és azonos üzenettel elérni, ezért rétegspecifikus formát és üzenetet kell megfogalmazni” – fogalmazott a lelkész. Mint kifejtette, ez

„Az egyház–hívek közötti hatalmi viszony is átalakult. A lelkészi tevékenység ezt egyre inkább követi. Kérdés persze, hogy a túlsúlyba kerülő kulturális, közösségszervező tevékenység nem-e megy a „szakrális” tevékenység, s ezen belül végső soron a jellegzetesen lelkészi hivatásgyakorlás rovására” – tette fel a kérdést a lelkész.

„Arról nem is beszélve, hogy az egyes közösségekben bevett, úgymond hívőket ostorozó szónoki-teológiai diskurzust egyre többen és explicitebben utasítják el. Szerencsés esetben a tanítás rendjén, azaz teológiai vonatkozásban létezik egy párbeszéd, melyben azonban a lelkész már nem feltétlenül a »végső tudás«, azaz a megkérdőjelezhetetlen »vallási specialista« szerepében jelenik meg, hanem vitapartnerként. Azaz a személyes igény próbálja alakítani az intézményesen kialakult, teológiailag megalapozott formákat” – mutatott rá a lelkész. Arra is kitért, hogy ugyanakkor kitágultak a közösségek keretei. Mint magyarázta, az egyházi struktúrák a földrajzilag meghatározható, azaz a parókia köré tömörülő gyülekezeti életre épültek.

A világjárvány felvillantotta a kihívásokat és a lehetőségeket, s lecsengése óta az offline/online egyházi jelenlét fenntartása számos gyülekezetben fennmaradt. Csakhogy ez új kompetenciákat és egyfajta kettősséget igényel a szolgálatban: a térben behatárolható, személyesen elérhető lokális közösség és a leginkább virtuálisan elérhető hálózati közösség elérését” – magyarázta a lelkész.

Elnőiesedő protestáns lelkészi hivatás

Bálint Róberttel arról is beszélgettünk, hogy sok szó esik arról: a protestáns lelkészi hivatás egyre inkább elnőiesedik. A Krónika decemberben készített interjút Kovács Sándorral, a kolozsvári protestáns teológiai intézet rektorával, akkor is kitértünk a témára. Bálint Róberttől azt kérdeztük, szociológusként és lelkészként miként látja a jelenséget: mik lehetnek a társadalomra nézve az előnyei, vagy a hátrányai.

Hozzátette, a vezetésnek többféle formája van és épp a női lelkészek jelenléte mutatott rá a lelkészi szolgálatban rejlő sokféleségre. „S a lelkészi hivatás felfogásában beállt változás következtében, a jó példákat is látva, egyre inkább úgy vélem, hogy a jelenségnek elsősorban előnye van az egyházra nézve” – fogalmazott a lelkész.