2011. április 01., 08:322011. április 01., 08:32
A kolozsvári szervezet az egész országban működtet önkénteshálózatot, jelenleg 25 központtal, ezek közül a sepsiszentgyörgyi az egyetlen a Székelyföldön. A tervek szerint minden háromszéki városban kialakítanak önkéntespontokat. Önkéntestoborzással, szervezéssel foglalkoznak, önkénteskatalógust adnak ki, adatbázist készítenek a civil szervezetekről és a civilek különböző tevékenységei mellé rendelnek önkénteseket. Tamás Sándor, a Kovászna Megyei Tanács elnöke emlékeztetett, hogy idén meghirdették a Háromszéki Önkéntesség Évét, csatlakozva az európai kezdeményezéshez. Kiemelten támogatják a fiatalokat, akik lendületükkel megváltoztathatják a háromszéki közgondolkodást. A megyei önkormányzat ifjúsági alapját a tavalyi 50 ezer lejről idén 75 ezer lejre növelték, erre az ifjúsági szervezetek pályázhatnak. Több önkéntes tevékenységet szerveznek, például a népi fürdők kalákában történő felújítására vagy a bicikliösvények kijelölésére. Tamás Sándor elmondta, a Székelyföldön hagyománya van az önkéntességnek, erre bizonyíték a kalákamozgalom: ma is sok portán ki van függesztve a vödör, ásó, csákány jele, hiszen a székely falvakban megszervezték, hogy tűz vagy árvíz esetén melyik háztól mit lehet kérni. Tamás Sándor elmondta továbbá, a megyei önkormányzat is készít egy listát a természeti katasztrófák esetén mozgósítható civil szervezetekről és magánszemélyekről.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
szóljon hozzá!