2011. november 29., 08:202011. november 29., 08:20
A létesítményt a Szatmár megye leggazdagabb vállalkozójaként számon tartott Vasile Tânţas tulajdonában levő Beny Alex Kft. vette koncesszióba, a polgármesteri hivatallal megkötött szerződése alapján pedig tavaly őszre kellett volna elkészülnie a beruházással. A munkálatokkal azonban nem haladt a tervek szerint, ezért egyéves haladékot kapott a várostól. A bérlő akkor azt vállalta, hogy 2011 nyarán legalább két medencét átad, azonban a számításai nem jöttek be, ezért a szatmáriak idén is kénytelenek voltak más városokban strandolni. A cég vezetősége egyébként azzal indokolta a sikertelenséget, hogy zsarolják őket a strand területén telkekkel rendelkező magánszemélyek, akik horribilis összegeket kérnek tőlük a tulajdonukban levő parcellákért.
A polgármester szerint a megállapodást a mai tanácsülésen úgy módosítják, hogy a cégnek jövő májusban kell majd átadnia 7 medencét, ha viszont ezt a határidőt sem tartja, komoly szankciókat léptetnek életbe. Az elöljáró kifejtette: nem lenne jó megoldás, ha az önkormányzat venné ismét birtokba a strandot, a kötelező közbeszerzési eljárások miatt ugyanis leghamarabb 2014-ben nyílhatna meg a fürdő. Kérdéses továbbá az is, hogy lenne-e a polgármesteri hivatalnak elég pénze a nagyszabású beruházás befejezéséhez. Felmerült az is, hogy felbontják a szerződést, és keresnek más befektetőt, azonban a polgármester úgy vélekedett, hogy nehéz lenne újabb vállalkozót találniuk a feladatra.
Ilyés Gyula szerint a Beny Alex Kft. 80-90 százalékban elkészült már a munkálatokkal, és eddig 25 millió lejt fektetett be. A tervezett beruházásban egyébként a medencéken kívül szállodák és vendéglő építése, valamint egy gyógykezelési központ kialakítása is szerepel. A polgármester szerint nem a városi strand lesz az egyetlen fürdője jövő évtől a városnak, mivel a megyeszékhely szomszédságában épülő akvapark is 2012-ben tervezi a nyitást.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.