.jpg)
Fotó: A szerző felvétele
2011. április 19., 07:412011. április 19., 07:41
A munkálatokat végző MBS Group tegnapig a területhez utólag, bővítés céljából hozzácsatolt telekrészen dolgozott a személyzetnek szükséges épületeken, tegnap pedig birtokba vette annak a területnek egy részét is, amelyet mostanáig is az állatkert foglalt el. Bimbó-Szuhai Tibor, a létesítményt kezelő Piac- és Közterület-fenntartó Vállalat műszaki igazgatója elmondta: arról a telekrészről, ahol most kezdődik a munka, ideiglenesen az állatkert más részeibe költöztették az állatokat.
Biró Rozália nagyváradi alpolgármester felidézte: az ország tizennégy állatkertje újulhat meg egy 2007-es kormányhatározat alapján, köztük a váradi is. A munkát javarészt a környezetvédelmi minisztérium finanszírozza, ám hiába írták alá az erről szóló szerződést már 2008-ban, ha a közbeszerzési eljárást háromszor is megóvták a vesztesek. Végül az az MBS Group nyerte el a kivitelezés jogát, amelyet eredetileg is győztesnek nyilvánítottak, és tavaly ősszel át is vették a munkaterületet. Az eltelt idő alatt több ponton is módosították az eredeti tervet, de szerencsére a minisztérium megígérte, hogy továbbra is biztosítja a projekt támogatását – mondta el Mircea Ghitea, az önkormányzat műszaki osztályának igazgatója.
Az állatkert egyébként már több mint egy hónapja nem látogatható, mivel a rossz körülmények miatt nincs működési engedélye. Biró Rozália azt mondja, egészen addig nem is lesz meg az engedély, amíg be nem fejeződik a korszerűsítés, így addig hivatalosan zárva marad a létesítmény a látogatók előtt, de megígérte, az önkormányzat megtalálja a módját, hogy a kert egyes részeire beléphessenek a turisták. Az állatkert egyébként nemcsak megújul, hanem a területe is jócskán megnövekszik: az eddigi 3,6 hektárról 7,4 hektárra nő, így a mintegy hétszáz példány is jóval tágasabb helyen élhet a továbbiakban. A projekt becsült értéke 19 millió lejen fölüli, ennek negyedét a helyi önkormányzatnak kell állnia, a többit pedig a környezetvédelmi tárca finanszírozza.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!