
Fotó: Krónika
Kisgyörgy Benjamin 1998 nyarán a Sepsiszentgyörgytől néhány kilométerre fekvő Rétyi-tónál olyan balszerencsésen ugrott fejest a vízbe, hogy nyakcsigolyájánál a gerincvelő elszakadt. Barátai hozták ki a vízből a kezeit-lábait mozgatni képtelen fiút. „Semmi baj, meggyógyulsz!” – mondogatták neki, de ő röviden válaszolt: „Ne mondjátok, mert én tudom, hogy nagy baj történt, és lebénulok”. Azóta ágyban fekszik, de magyarországi gyógykezelések segítségével ma már két kezét részben mozgatni tudja. Ujjait viszont még nem bírja mozdítani, ezért a kezére erősített protézis és az ebbe illesztett ceruza segítségével kezeli a számítógépét. Így sikerült néhány éve sajtó alá rendeznie néhai édesapja, id. Kisgyörgy Benjamin sepsiszentgyörgyi vonatkozású helytörténeti írását, amely Városom, Sepsiszentgyörgy címmel jelent meg 2004-ben.
„Fantasztikus akaratú, erős hitű és minden tekintetben gyönyörűen tiszta ember” – jellemezte a Benjinek becézett fiatalembert Kovács István lelkész. A gyűjtésben oroszlánrészt vállaló sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség lelkipásztora a Krónikának elmondta: „Benji igen fiatal kora dacára a jóbi szenvedés minden poklát megjárta már, hiszen pár éve édesanyját, majd édesapját is elveszítette, de nem adta fel.” Egy Ploieşti környéki fiatalember példáján, aki őssejtbeültetés révén gyógyult meg, erőt merítettek a gyülekezet tagjai: köztük igen sok nyugdíjas, vállalkozók, cégek, a polgármesteri hivatal. „Ekkora összefogás láttán hiszem, hogy mi is meg tudjuk mozdítani a hegyet” – tette hozzá a lelkész. A szombaton 17 órakor kezdődő jótékonysági fesztiválon hét rockbanda lép fel díjtalanul az Erdélyi Rendezvényszervező Iroda jóvoltából. A magyarországi Judas Beast, Vertigo, Black Leaves és Agregator mellett a sepsiszentgyörgyi KIP Project, a Kopor-Show és a Mercedes Band várja a rajongókat. A koncert 15 lejes belépőiből összegyűlő teljes összeget Benji gyógyulására ajánlják fel.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.