Jelentősen visszaesett a dohányzással közvetlenül összefüggésbe hozható megbetegedések száma azóta, hogy márciusban hatályba lépett a dohányzást a nyilvános, zárt helyeken betiltó törvény – közölte csütörtöki közleményében az egészségügyi minisztérium.
2016. december 29., 20:272016. december 29., 20:27
2016. december 29., 22:032016. december 29., 22:03
A szaktárca által idézett, március és augusztus között készített felmérés több, az aktív és passzív dohányzás okozta betegségre is kitér, a tanulmány készítői pedig arról számolnak be, hogy 2015 azonos időszakához képest jóval kevesebb felnőttet és gyermeket utaltak be a cigarettázáshoz köthető tünetekkel a kórházakba.
A csökkenés az agyvérzés vonatkozásában a leglátványosabb, a statisztika szerint 11,5 százalékkal esett vissza az emiatt beutalt páciensek aránya. Vlad Voiculescu egészségügyi miniszter rámutatott: az összehasonlított adatok alapján 1993 felnőtt és 708 kiskorú úszta meg a kórházi kezelést a dohányzás visszaszorulása nyomán.
„A vizsgált időszakban a cigarettázást korlátozó törvény eredményezte az egyetlen számottevő életmódbeli változást, így joggal következtethetünk arra, hogy a jogszabály jótékony egészségügyi következményekkel járt” – magyarázta a tárcavezető. Hozzátette: a tiltást bevezető más országokban is hasonló tapasztalataik voltak a szakembereknek. Voiculescu azt is elmondta: ezeket az adatokat fontos közölni, mivel számos honatya szorgalmazza a törvény módosítását, azaz enyhíteni akarják a tiltást.
Nem sokkal a jogszabály hatálybalépése után olyan módosítást kezdeményeztek, amely alapján a nyilvános, zárt terekben – vendéglátóipari egységekben, szórakozóhelyeken, közintézményekben – mégis ki lehetne jelölni dohányzásra alkalmas területet. A szenátus ugyan hallgatólagosan elfogadta a tervezetet, de a képviselőház különbizottságai eddig visszautasították.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
szóljon hozzá!