Hirdetés

Jogi vita a közvagyonná nyilvánított székely zászló miatt

•  Fotó: 3szek.ro

Fotó: 3szek.ro

A közigazgatási bíróság dönthet a Kovászna megyei önkormányzati képviselő-testület által közvagyonná nyilvánított székely zászló sorsáról, miután Sebastian Cucu prefektus bejelentette, jogorvoslatot kér az adomány elfogadásáról szóló határozat kapcsán.

Bíró Blanka

2016. május 02., 19:092016. május 02., 19:09

A kormánymegbízott egyébként már korábban felszólította a megyei tanács vezetőit, hogy vonják vissza a vonatkozó határozatot, a testület legutóbbi ülésén azonban a képviselők úgy döntöttek, ennek nem tesznek eleget.

Kulcsár Terza József, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke a testület márciusi ülésén adományozott egy székely zászlót a megyei tanácsnak, akkor azt Tamás Sándor elnök jóváhagyásával ki is tűzték a díszteremben az Európai Unió, Románia és Kovászna megye lobogója mellé. Ezt követően a tanács határozatot fogadott el arról, hogy a szimbólum adományként szerepeljen az intézmény nyilvántartásában – ehhez Kulcsár Terza József ragaszkodott –, ezáltal beiktatták a megye ingó vagyontárgyai közé.

Tamás Sándor, a megyei tanács elnöke akkor kifejtette, a vonatkozó határozatot egyöntetű szavazattal, a magyar és román tanácsosok támogatásával fogadták el, így a zászlóadomány Háromszéken közvagyonná vált, leltári száma van, és nem lehet egyszerűen eltüntetni a díszteremből, melyet egyébként a megyei tanács a prefektúrával közösen használ.

A prefektus már akkor jelezte, hogy törvénytelennek tartja a határozatot. Szerinte jogszabályba ütközik egy hivatalosan el nem ismert lobogó kitűzése az ülésteremben vagy a közintézmények homlokzatán – mint amilyen a székely zászló is –, s ezt több jogerős bírói ítélet is alátámasztja. „A hivatalosan el nem ismert zászlókat nem lehet kitűzni, függetlenül attól, hogy vásárolták, adományba kapták, örökölték vagy készítették ezeket” – szögezte le korábban a Kovászna megyei prefektus. A határozat visszavonását egyébként többek között azzal indokolta, hogy a zászló még csak nem is „az úgynevezett Székelyföld”, hanem Hargita megye hivatalos lobogója.

Kulcsár Terza József felháborítónak tartja a prefektus felszólítását, nem érti, hogy a magyar közösség számára reprezentatív székely zászló miért nem állhat ott Románia és az Európai Unió lobogója mellett. Szerinte a kék-arany lobogót Románia parlamentjében is kitűzhetnék.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
Hirdetés
Hirdetés