
Elutasította a nagyváradi ítélőtábla a székelyhídi Baczoni Izolda meggyilkolásával 2013 októberében megvádolt Sabin Cristian Godjának a fellebbezését és megerősítette a Bihar megyei bíróság alapfokú döntését, mely szerint a férfinak 18 évet kell rácsok mögött töltenie.
2016. május 12., 16:352016. május 12., 16:35
A három évvel ezelőtt történt gyilkosság ügyében kedden mondta ki a jogerős ítéletet az ítélőtábla az intézmény honlapja szerint. Mint arról beszámoltunk, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) 23 éves volt irodavezetőjére a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Gimnázium melletti nádasban találtak rá holtan 2013 júliusában, miután volt barátja, a két évvel fiatalabb Godja – akivel szemtanúk szerint együtt távozott a helyi szórakozóhelyről – máig ismeretlen okokból megfojtotta, és a vasúti sínek közelében, egy vizesárokban hagyta.
A szintén székelyhídi Godját már akkor őrizetbe vették, és bár az ügyészség a DNS-vizsgálatokból nem tudott egyértelmű következtetést levonni, a fiú bűnösségét több más bizonyíték is alátámasztotta. A fiú ruháján lévő sárnyomok, a felvett vallomások és Baczoni Izolda mobiltelefonján talált üzenetek mind megerősítették a gyanút, hogy az áldozat volt szerelmével önként távozott a szórakozóhelyről, ám együttlétük tragikus véget ért, amikor a fiú durván, ököllel megütötte az arcát, majd a földre teperve folytatta a bántalmazást. A boncolási eredmények alapján a lány minden erejével küzdött az életéért, ám a tettes kegyetlenül megfojtotta. Godja eleinte ártatlannak vallotta magát, a későbbiekben viszont már semmit nem mondott a hatóságoknak.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
szóljon hozzá!