A gyenge idény miatt a szovátai vállalkozó nem tudott újabb fejlesztésbe kezdeni: maradt a két, kezdõknek és haladóknak szánt 600, illetve 450 méter hosszú, csákányos felvonóval ellátott pálya. Székely szerint az lehet a 2007–2008-as idény újdonsága, hogy a Bogdánon nem emelkedtek az árak. A napi bérlet felnõtteknek 25, gyerekeknek, nyugdíjasoknak és a turistaház lakóinak 22 lejbe kerül. Egyetlen felvonásért 1,50-et kell fizetni. A felvonó egyelõre csak péntektõl vasárnapig üzemel, de amenynyiben legalább húszan gyûlnek ki a pályára, a többi napokon is beindítják a gépezetet. A pályát naponta takarítják és egyengetik. „Csak legyen elég hó, mert amikor még nem léteztek hóekék, volt bõven. Amióta meg vannak, egyre inkább hiányzik a hó\" –humorizált Székely Béla. A több napra érkezõket 35 férõhelyes, jól fûtött menedékház várja, ahol egyelõre csak sörre, borra és meleg teára lehet befizetni. A rusztikus körülmények ellenére – vagy sok esetben éppen ezért – a Bogdán évtizedek óta a környék, fõképpen a több mint 80 kilométerrõl érkezõ marosvásárhelyi sízõk egyik kedvenc helyének számít. A bucsini út 15-ös kilométerkõjénél fekvõ parkolót immár éjjel-nappal õrzik. A pálya aljáig hátralévõ másfél kilométeres kaptatós erdei utat pedig a hóekével lehet megtenni. Ez a házlakóknak olcsóbb, de az egy napra érkezõknek sem kell több mint öt lejt kivenniük a zsebükbõl. Aki meg a gyaloglást választja, sílécének és bakancsának a cipelésétõl megkímélik. A mintegy félórásra nyúló kemény gyaloglás fáradalmait a pálya aljában kiterülõ csodálatos táj kárpótolja. Sz. E. Brassó megyében is várják a sízõket A brassói megyei pályák is alkalmasak a sízésre. A predeali és brassópojánai létesítmények egyaránt megfelelõ minõségû hótakaróval várják a hét végén a télisportok szerelmeseit. Brassópojánán a hóréteg vastagsága meghaladja az 50 centimétert, míg a Keresztényhavason – ahol a csütörtöki nap folyamán folyamatosan havazott – megközelíti az egy métert. Valamennyi pályán beüzemelték már a felvonót. Ioan Rufa pályafelügyelõ azonban közölte, a parkolóhelyek gondját máig nem tudták megoldani, így valószínûleg fennakadások lesznek a hétvégi turistaözön alkalmával. Predealon a hótakaró 80 centiméter. Az ország egyik legnépszerûbb síparadicsomában is valamennyi pálya felvonóval várja a sízõket. Romulus Luchian pályafelügyelõ pedig ígéri, hogy december közepétõl egy modern és gyors síliftet is átadnak. B. B. E.
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.