Hirdetés

Járőrözés éjjel-nappal

Videokamera pásztázza az apácai határt Állandó járőrözéssel igyekeznek megvédeni földjeiket és terményeiket az apácai gazdák az illetéktelen haszonélvezőktől. Erről döntött csütörtökön a Brassó megyei község tanácsa, amely rendkívüli ülésen tárgyalta a gazdák és a lucernatolvajok közötti, tettlegességig fajuló összetűzés következményeit. Mint ismeretes, kedden este a helyi földtulajdonosokból álló önkéntes falujárőr négy, roma tulajdonban lévő, lucernával megrakott szekeret állított meg.

2007. augusztus 24., 00:002007. augusztus 24., 00:00

A lopáson ért romák és a járőr tagjai közötti szóváltás verekedésbe torkollt, aminek következtében négyen könnyebben megsérültek. A helyzet további súlyosbodását a csendőrök fellépése akadályozta meg, az egyenruhás testület tagjai csütörtökre virradóra is járőröztek a barcasági falu határában és utcáin. „Valóban csend volt a faluban – erősítette meg a Krónika kérdésére a kedd esti összetűzés egyik résztvevője, Tana Árpád is. – Ezért volt még kellemetlenebb a meglepetés, amikor délelőtt a méhészetemben több üveget is összetörve találtam. Messze még a vége ennek az egésznek.”
A csütörtöki rendkívüli tanácsülés veszekedéssel kezdődött, mivel a romák demokrata párti képviselője, Gheorghe Drăgan újra kétségbe vonta a sorozatos lopások tényét. „Azt mondtam Drăgannak, ha ezt kezdi vitatni, akkor vehetjük elő a fejszét, mert itt megegyezés sose lesz” – mondta el lapunknak Varga János, az egyik, sorozatosan megkárosított apácai gazda. Az első indulatokat követően a tanács megszavazta, hogy a magyarok és a romák soraiból egyenlő mértékben verbuválódó 10–15 fős járőr több csoportra oszolva cirkáljon éjjel-nappal. A csendőrök és rendőrök is készenlétben állnak, hogy az esetleges jelzésekre biztosítani tudják a magántulajdon védelmét. „Már nem elég csak éjjel kimenni, most már inkább korán reggel indulnak lopni – mondta el Varga János. – Mi több, nem szabad egy csapatban járnunk, mert ebben a mobiltelefonos világban értesítik egymást, s ahogy eltávolodunk valamelyik határból, már indulnak is oda.”
A tanács azt is megszavazta, hogy az elkobzott szekereket csak 300 lejes bírság ellenében adják vissza. Az a javaslat is támogatásra talált, hogy önkormányzati pénzből videokamerát vegyenek, hogy rögzíteni tudják a kihágásokat, illetve utólag is azonosítani az elkövetőket.
Némi késéssel a nagypolitika is felfedezte magának az apácai ügyet. A miniszterelnök utasította Cristian David belügyminisztert, hogy akár drasztikus intézkedések révén is, de minél hamarabb rendezzék az apácai konfliktust. Megengedhetetlen, hogy egy jogállamban hasonló történjen  jelentette ki a kormányfő. A rendőrségnek elsősorban a hasonló ügyek kirobbanásának megelőzése a feladata, nem pedig az utólagos simítgatás.
Markó Béla RMDSZ-elnök egy csütörtöki nagyszebeni sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy az apácai esetnek semmiképp sem szabad etnikai színezetet adni. „A romakérdés nem kizárólag szociális probléma, hanem kulturális-etnikai kérdés is, a roma közösség szocializációs problémáit pedig nem szabad csak az egyének szintjén kezelni, hanem az egész közösség szintjén” – fogalmazott Markó.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Hirdetés
Hirdetés