2007. december 03., 00:002007. december 03., 00:00
A Leader programra jövő évtől pályázhatnak majd Romániából is, amelynek során több mint 150 millió euró lehívására lesz lehetőség a 2007–2013-as költségvetési periódusban. A vasárnapi nyitórendezvényt azért tartották Túrterebesen, mivel a község egy már elismert Leader-akciócsoport központja. Az országban eddig 121 helyi akciócsoportot ismertek el, ami az első lépés az uniós vidékfejlesztési támogatás megszerzéséhez. Ezek a helyi akciócsoportok egy-egy vidékfejlesztési egységet, egy kistérséget képviselnek, amelynek tagjai helyi önkormányzatok, magánvállalkozók, illetve civil szervezetek. Ezek a csoportok dolgozzák ki saját kistérségük vidékfejlesztési stratégiáját, amelyhez kerettámogatást szerezhetnek a Leader programból, amelyet majd továbbosztanak. A helyi egyesületek, önkormányzatok és magánvállalkozók pályázati úton juthatnak hozzá a leosztott kerethez. A benyújtott pályázati anyagok kiértékelését, valamint ellenőrzését az akciócsoport végzi majd el.
A Leader program ismertetése után Már István, a Magyarországi Leader Központ képviselője az anyaországi tapasztalatokról számolt be. Szerinte a 2004–2006-os időszakban a magyarországi kistérségek hatékonyan használták fel a program által kínált lehetőségeket. Hangsúlyozta: ez a fajta támogatás, amelynek lényege, hogy az anyagi forrásokat a helybéliek a saját elképzeléseik szerint, a hatóság, a civil szféra, valamint a magánszféra összefogásával közösen használták fel, egy komoly társadalmi probléma megoldásához is hozzásegítette a vidékieket. „A rendszerváltás, a piacgazdaságra való áttérés sokat ártott a vidéki közösségeknek, és hozzájárult az emberi kapcsolatok megromlásához – magyarázta Már István. – A Leader program azonban az együttműködést szorgalmazza, így a közösség újjáépítésének segítője volt.” A találkozón a magyarországi tápiógyörgyei központú helyi akciócsoport egyik tagja ismertette a településén elért sikereket, ezzel is bátorítva a helyi kezdeményezést.
Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.
A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.
Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.
Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.
A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.