
Ultimátumot adott az unitárius egyház a Kovászna megyei Bölön önkormányzatának, hogy ha tíz nap alatt nem rendezik az egyház tulajdonában levő iskolaépületek jogviszonyát, bezárják azokat.
2016. november 11., 17:382016. november 11., 17:38
Kiss Imre Kovászna megyei főtanfelügyelő lapunknak elmondta, a párbeszédet, a megegyezést szorgalmazzák, mert tanév közben nem szerencsés, ha át kell szervezni az oktatást. Az egyház két épülete is oktatási intézmény otthonául szolgál, bár az iskola főépülete nincs egyházi tulajdonban. Az egyik melléképületben éppen a magyar oktatás zajlik, kevés gyerek tanul magyarul, összevont osztályokba járnak, és félő, hogy ha tanév közben költöztetik őket, vagy délutáni oktatást tudnak biztosítani számukra, a szülők egy része elviszi a gyerekét, például a szomszédos Nagyajtára – részletezte a főtanfelügyelő.
Kiss Imre különben megérti az egyház álláspontját is, hiszen felelősséggel tartoznak a tulajdonukban levő épületért, a három éve megszűnt szerződést nem újították fel, az önkormányzat nem fizet bért, és az ingatlanokat nem is tartják karban. Az egyház képviselői közben azt hangsúlyozták, hogy nem a bér miatt léptek fel követelésekkel, hanem a 140 éves ingatlanok jogviszonyát szeretnék rendezni, tisztázni, hogy a karbantartásban milyen felelősség hárul a felekre. A községvezetésnek ugyanakkor hosszú távú tervei vannak, a központi iskolaépületet bővíteni szeretnék, ugyanis ha beépítik a tetőteret, akkor már nem lesz szükség az egyházi ingatlanokra. Kiss Imre hangsúlyozta, ez nem valósul meg a közeljövőben, főként nem az idei tanévben, ezért azt szorgalmazzák, hogy a felek egyezzenek meg, még úgyis, ha az önkormányzatnak bért kell majd fizetnie, s a jövő tanév kezdetéig találnak áthidaló megoldást.
Erdélyben vasárnap, december 28-án zárják a Ferenc pápa által tavaly december 29-én meghirdetett Jubielumi Szentévet.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) végrehajtási eljárást kezdeményezett a kanadai Gabriel Resources Limited társaság által az SC Roșia Montană Gold Corporation SA-ban birtokolt részvények kapcsán, hogy behajtsa a közel 47 millió lejes követelést.
A téli ünnepek idején a hatóságok célja, hogy az állampolgárok nyugodt és biztonságos körülmények között ünnepelhessék a karácsonyt.
Testfelületének 50 százalékán szenvedett égési sérüléseket egy nő a keddről szerdára virradó éjszaka a Szatmár megyei Ivácskó település egyik gazdaságában kitört tűzben.
Kedd este kiengedték a kórházból mind a hat személyt, akikre ráomlott a mennyezet az ötcsillagos nagyszebeni szálloda úszómedencéjében, egyikük esetében sem volt szükség beutalásra.
2026. január elsejétől a Brassóba és Brassópojánára látogató turistáknak napi 12 lejes idegenforgalmi adót kell fizetniük éjszakánként – az összeg egy része a helyi turizmus népszerűsítésére, a másik része a hegyimentőszolgálat kifizetésére megy majd.
A kolozsvári metróprojekt folytatódik, a munkálatokat nem állították le, és a kivitelezési határidő változatlan marad – jelentette be a városi tanács keddi ülésén Emil Boc.
Nagy teljesítményű, korszerű technológiával felszerelt hiperbár kamrát kapott a kolozsvári rehabilitációs kórház, amely ily módon az egyetlen állami egészségügyi intézmény az országban, mely ilyen felszereléssel büszkélkedhet.
Beomlott kedden egy nagyszebeni hotel beltéri medencéje fölötti mennyezet, a hatóságok életbe léptették a vörös beavatkozási tervet – közölte a Szeben megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
A hódmezővásárhelyi gépkocsivezető segélyszállítmányokat vitt Temesvárra, ám a szállítmány nem ért célba, mert az aradi várhíd közelében 1989. december 23-án hajnalban tüzet nyitottak rá, és az akkor 44 éves Tóth Sándor a helyszínen életét vesztette.
szóljon hozzá!