
Fotó: A szerző felvétele
Elekes Zoltán, a Hargita megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság vezetője lapunknak korábban azzal indokolta az eljárást, hogy „olyan gyerekről van szó, akit nem lehet intézményi keretek között nevelni, nem bírja a bezártságot, az őrizetet.”
A 12 éves gyergyószentmiklósi fiú tegnap megpróbált nagyon erélyesnek és határozottnak látszani a népes újságírósereg kérdéseinek kereszttüzében, ám a szemében szomorúság bujkált. Kijelentette, őt senki ne fényképezze, ebből csak akkor engedett, miután az apja, a Tatyi becenéven ismert férfi rászólt, és megadta az engedélyt a fotózásra. Gábor István alkatilag egyébként 7-8 éves gyereknek látszik, ápolt külsejével, rövidre nyírt hajával igencsak kitűnt testvérei közül. Beszédmodorán is érződött, hogy másfél évet Magyarországon töltött, szókincse gazdagabb, és választékosabban fogalmaz, mint a testvérei. Mindez viszont számára nem akadály a családba való újrabeilleszkedéshez, hiszen mint mondta, Budapesten sokat sírt az övéi után. Az események visszapörgetésekor megerősíti eddigi kijelentéseit és részben a szülei által mondottakat is. Szerinte Budapestre úgy jutott el, hogy amikor a Beszterce-Naszódon élő nővérét akarta meglátogatni, Dédán eltévesztette a vonatot, és a Magyarország felé tartóra ült fel. Aztán elaludt, amikor pedig felébredt, már a Keleti pályaudvaron volt. „A rendőrök lefogtak, és elvittek egy otthonba” – fűzi tovább a gondolatot, és azt sem tagadja, hogy onnan megszökött. Aztán a budapesti aluljárókban húzta meg magát, hamar kerültek barátai is, akik segítették a túlélésben. Az viszont nem derült ki, hogy kik voltak ezek a barátok, és hogy a segítségük miben nyilvánult meg. Azt viszont leszögezte, hogy a Blaha Lujza téri aluljáróban nem ő késelte meg a 15 éves áldozatot. „Nem én voltam, csak rámfogták a rendőrök” – vallja egyértelműen, de azt is elmondta, hogy nem tudja, ki késelt. A továbbiak kapcsán ismételten kijelentette, nem akar ő „híres” lenni, iskolába szeretne járni, és tanulni akar. A beszélgetésbe időnként belekapcsolódó apa is megerősíti, hogy nem csak Istvánt, a többi gyerekét is iskolába akarja járatni. István még kifejtette, nem akar ő a roma iskolába járni, hanem „rendes magyar iskolában” akar tanulni. Az apa szerint erre már ígéretet is kaptak. Kari Attila roma ügyekkel foglalkozó Hargita megyei tanfelügyelő korábban kifejtette, hogy a Második esély program keretében akár tanév közben is indíthatnak egy csoportot, ahol István és a hozzá hasonló beiskolázási kornál idősebb gyerekek tanulhatnak.
Gyergyószentmiklós lakossága rezignáltan fogadta a Budapesten elhíresült gyerek hazatérését, a többség nem tart attól, hogy a Hargita megyei kisvárosban is hasonló helyzet alakulna ki, mint a magyar fővárosban. „Méghogy egy 12 éves gyerek tarthatna rettegésben egy egész várost? Ugyan...” – mondták vissza többen is.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.