2007. május 10., 00:002007. május 10., 00:00
György Ervin Kovászna megyei prefektus elmondta, nem számítottak arra, hogy két választás – 2004–2008. – között szükség lesz az épületre, ezért nem kerestek új székhelyet az Állami Birtokok Ügynökségének. A Kovászna Megyei Tanács ugyan felajánlott egy másik helyiséget a Román Nemzeti Bank (BNR) volt székhelyén, annak berendezéséhez azonban 400–500 ezer lejre lenne szükség, ezzel az összeggel pedig az ügynökség nem rendelkezik. Az intézmény három alkalmazottja jelenleg nem dolgozik; naponta jelentkeznek a prefektusnál, érdeklődnek az új székház felől, de ügyfeleiket nem tudják fogadni. Súlyos gond az is, hogy minden hivatalos dokumentumot kénytelenek voltak a két szolgálati autóban elhelyezni. Az ügynökséget naponta 30–40 személy is felkeresi, hogy az eladott vagy bérbe adott földjei után életjáradékot igényeljen, vagy a kárpótlások ügyét intézze. A többnyire faluról érkezőknek csalódniuk kell, mivel az általuk ismert épületben a választási bizottság működik.
György Ervin tegnap közölte, jövő hét közepéig megpróbálnak új székhelyet találni az intézménynek. Feltehetően a prefektúra valamely irodájában rendezkedhetnek be. „Bukarestben sem lehet intézkedni, mivel az Állami Birtokok Ügynökségének eddigi vezérigazgatóját, Tánczos Barnát múlt héten nevezték ki a szállítási minisztérium államtitkárává, az ügynökség új vezetője pedig még nem foglalta el tisztségét” – panaszolta el György Ervin. Hozzátette: a népszavazást követően sem szeretnék viszszaköltöztetni régi székhelyére az intézményt, mert az ott lévő irodák nem feleltek meg a célnak. Lapunk megpróbálta megszólaltatni a birtokügynökség Kovászna megyei fiókjának valamelyik dolgozóját, akik azonban székhely hiányában nem elérhetők.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.
Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.