2007. május 11., 00:002007. május 11., 00:00
A térképet a vállalkozás szakemberei és az Adatbank.ro stábja folyamatosan frissíti, a közeljövőben Kolozs, Szilágy, Arad, Szatmár, Kovászna, valamint Bihar megye összes települése térképét is feltöltik. Az Utcakeresőben a települések román és magyar neve is szerepel. Az eligazodást egy beépített helységnévkereső is segíti, amely a Szabó M. Attila által összeállított, Erdélyi és moldvai helységnévtár digitalizált változatában keres. A multimédiatár térképtárában 28 erdélyi város térképét lehet továbbá megtalálni, de megtekinthető az észak-erdélyi autópálya nyomvonalának részletes térképe, Erdély nemzetiségi térképe is.
Szintén az Adatbankban található a 150 legnagyobb magyar lélekszámmal bíró település adatlapja (http://150.adatbank.transindex.ro). A 150 településkartoték többek között ismerteti az egyes települések helységnévváltozásait, népszámlálási adatait, felekezeti és etnikai statisztikáját, 2004-es választási adatsorait, valamint a kapcsolódó közoktatási és politikai kataszteradatokat.
Az Erdélyi Magyar Adatbank a Jakabffy Elemér Alapítvány és a Transindex internetes portál közös digitalizálási projektje, amely lényegében egy Erdélyre összpontosító, természettudományi alapkönyvtárat is tartalmazó széles multimédiatár.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.
Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.
Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.