Hirdetés

Internetes tanácsadást nyújt a Jogaink Egyesület

Internetes jogsegélyszolgálatot és jogi fórumot hozott létre a kolozsvári ügyvédek által alapított Jogaink Egyesület.

Gyergyai Csaba

2015. december 22., 17:412015. december 22., 17:41

A szervezet tagjai – Kis Júlia, Silye Attila és Takács Kató Kata – keddi kincses városi sajtótájékoztatójukon elmondták: céljuk, hogy a civil szféra felé nyissanak kezdeményezésükkel, és közérthető nyelvezetet használva próbálják eljuttatni az érdeklődőkhöz azokat az alapismereteket, melyek jogaik gyakorlásához szükségesek.

„A tapasztalat azt mutatja egyrészt, hogy az emberek többsége az alapvető jogi rendelkezésekkel sincs tisztában, másrészt az is nyilvánvaló, hogy ebben a jogszakma sem segít, hiszen túlságosan belterjessé vált, a szakmai nyelvezet pedig érthetetlen a jogi tudással nem rendelkező polgárok számára” – mondta Silye Attila.

Kis Júlia szerint a szükség hozta, hogy létrehozzák a Jogaink.ro címen elérhető magyar nyelvű honlapot, ahol térítésmentes szakmai tanácsadást nyújtanak azok számára, akiket bármiféle hátrány vagy jogsérelem ér magyarságuk vagy anyanyelvük, szimbólumaik használata miatt. „Várjuk a kérdéseket – erre külön interaktív felületet hoztunk létre –, és portálunkon részletes magyar nyelvű útmutatást biztosítunk bárkinek, aki szeretne magyarként jogi síkon boldogulni Romániában” – tájékoztatott Kis Júlia.

A Jogaink Egyesületet és projektjét támogatja egyébként a Kolozs Megyei Tanács és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. mellett a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) is. Árus Zsolt, a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke a sajtótájékoztatón hiánypótlónak nevezte a szervezet kezdeményezését, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a romániai magyarságot napi rendszerességgel érik olyan jogsértések, amiknek az emberek nincsenek tudatában jogi ismeretek hiányában.

A jogsegélyszolgálaton kívül a kolozsvári egyesület jogi fórumot is működtet honlapján, ahol büntető-, család- vagy ingatlanjogi, munkaügyi és különböző szabálysértésekkel kapcsolatos szaktanácsadást vállalnak díjmentesen.

A Jogaink Egyesület egyébként egy hónappal ezelőtt egy másik hiánypótló kezdeményezéssel is előrukkolt: a Stúdium Kiadó gondozásában megjelent a Jogi kisokos című ingyenes kiadványuk, mellyel az erdélyi magyar fiataloknak szeretnének segíteni az alapvető jogi ismeretek elsajátításában.

A kiadványban többek közt alapjogokról, az egészségvédelemről, családjogi kérdésekről, de oktatási, munkaügyi problémákról, valamint a tulajdonjogról is tájékoztatást nyújtanak. Az egyesület képviselői pár hónapja Kolozs megyei magyar iskolákban, valamint különböző rendezvényeken is népszerűsítik tevékenységüket.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés