Ugyanakkor egy-egy közösségi információs központot is kialakítanak.
Winkler Gyula informatikai és távközlési miniszter tegnap kolozsvári sajtótájékoztatóján elmondta: a tíz Kolozs megyei település – Havasnagyfalu, Aranyosegerbegy, Magyarszentpál, Katona, Magyarszovát, Magyarszarvaskend, Járabánya, valamint Magyarfráta, Alparét és Alsójára – több mint hatszázezer dollár értékben kap informatikai felszerelést. A programban részt vevő önkormányzatok mindegyike két számítógépet, szervert, nyomtatót és szkennert kap. A könyvtárakat számítógéppel látják el, az iskolának pedig szervert, tíz számítógépet, webkamerát, nyomtatót, valamint egy digitális fényképezőgépet juttatnak.
A Tudásalapú Gazdaság az informatikai tárca egyik legnagyobb programja, amelynek köszönhetően a vidéki települések közel húsz százaléka kap támogatást informatikai és távközlési infrastruktúrája fejlesztéséhez. Ennek értelmében országszerte 250 község, valamint a 30 ezernél kevesebb lakosú városok részesülnek támogatásban. A 2007–2010 közötti időszakban a program nemcsak az infrastruktúrát biztosítja, hanem maga az elektronikus szolgáltatás is elérhetővé válik, amelyet a közigazgatási intézmények és vállalkozók is használhatnak. A közel 70 millió dolláros költségvetésű programot a Világbank 60 millió dollárral támogatja. A miniszter ugyanakkor tegnap ingyenes internet-hozzáférést biztosító hotspotot avatott fel Kolozsvár központjában. Ezáltal a Mátyás téren számítógépével bárki bármikor csatlakozhat a világhálóra. A tárca közel 35 ezer lejt költött a vezeték nélküli internetcsatlakozási lehetőséget biztosító hotspot felszerelésére, amely két megabit sebességet tesz lehetővé, és egyszerre 30 felhasználó kapcsolódhat rá. Működtetését 2008-tól a helyi önkormányzat veszi át. Winkler Gyula tájékoztatása szerint tervben szerepel más településeken is hasonló hotspotok biztosítása.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.