Interjú Dávid Csabával: elég a „tűzoltómunkából”!

– Valószínűleg a Maros Vízügyi Igazgatóság vezetőjeként korábban is volt némi rálátása a „vizes” ügyekre. Most egészében látja a hazai vízgazdálkodást. Milyen helyzetben van országunk árvízvédelmi szempontból?
– Véleményem szerint országos szinten elég jó az árvízvédelmi struktúra. Az igazság az, hogy 1989 előtt Moldvában sokkal kevesebb árvízvédelmi munkálat történt, mint Erdélyben, ahol főleg az 1970-es árvíz után sikerült felpörgetni a dolgokat, de azt is el kell hogy mondjam, hogy emberi tényező is befolyásolta ezt a helyzetet. Moldvában mulasztások történtek. A munkálat megszervezése minden vízügyi hatóság számára pluszmunka, s amíg nem volt feltétlenül szükséges, nem végezték el ezeket. Ezen a helyzeten – most már világos, hogy miért – javítani kell. Amint átvettem a hatóság irányítását, rengeteg előtanulmányt készítettem. Ezek nagy részének a finanszírozása be is került a Környezetvédelmi Alap idei tervébe, e hét elején írtam alá az erre vonatkozó szerződéseket, és ez azt jelenti, hogy az a 170 millió lej, ami ebből az alapból idén árvízvédelemre jut, máris használható. Jelenleg csaknem 300 árvízvédelmi beruházás van folyamatban. Olyan munkálat is létezik, amit 1983-ban kezdtek el, s még mindig nincs befejezve.

– Moldvában vannak ilyen munkálatok?
– Nemcsak ott, természetesen. Ennek a késlekedésnek nemcsak a pénzhiány az oka, hanem az is, hogy a vízügyi hatóság mindig „tűzoltómunkát” végzett. Ahol extrém helyzetek alakultak ki, ott az ár levonulása után rögtön elkezdtek dolgozni, hogy megelőzzék a további katasztrófákat. A pénzeket oda irányították. Szerencsére most már az Európai Fejlesztési Bank is finanszíroz árvízvédelmi beruházásokat.

– Árvízvédelmi szempontból hol vannak a legsürgősebb tennivalók?
– Elsősorban Moldvában. A Szeret és a Prut sokkal nagyobb folyó, mint a Maros. Sok pénz kell a gátakra, akárcsak a Suceava és a Moldova folyók mentén, „megszelídítésük” nem egyszerű. Mostanában helikopterrel kétszer is megszemléltem a zónát. Vannak olyan vidékek, ahol maga a meder 4-5 kilométernyi széles. A Tatros is nagyon sok problémát okoz, azzal is kezdeni kell valamit. De hát ezek százmillió eurós munkálatok. Viszont nem tétlenkedünk.

– A szennyezettség, a halállomány szempontjából milyen állapotban vannak a hazai folyó- és állóvizek?
– Annak, hogy a román ipar visszafejlődött, egyetlen áldásos következménye az, hogy most sokkal tisztábbak a folyóvizek, mint húsz évvel ezelőtt. Szerintem ilyen szempontból most már akkor sem várható romlás, ha az ipar ismét fellendül, mert most már olyan szigorúak a környezetvédelmi előírások, hogy a gyáraknak is meg kell tenniük a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy ne szennyezzék a folyóvizeket. Persze a helyzet több helyütt még mindig nem rózsás, és ezt szóvá is teszik a nem kormányzati szervezetek. Bukarest szennyvíztisztító rendszerét csak most kezdik kiépíteni. Eddig a város szennye szűrés nélkül ment a Dâmboviţába majd onnan a Dunába. Budapesten is sokáig ugyanilyen helyzet állt fenn. A Duna monitorizálása során világosan kiderül, hogy a Dâmboviţa beömlése előtt sokkal tisztább a folyó, mint azután. Persze a folyómederben hömpölygő hatalmas vízmennyiség aztán öntisztuláson megy keresztül. De pár kilométeren át világos a szennyezés. A SAPARD, az ISPA és a SAMTID uniós programok révén nagyon sok hazai kisebb-nagyobb település rendbe tette a szennyvízgazdálkodását, de a nagy városokra még nem került sor. A vizek minőségét 5 kategóriába sorolják. A legrosszabb az 5-ös kategória, nos ebbe a hazai vizeknek körülbelül a 3 százaléka tartozik csupán. Az 1-2-es kategóriába tartozik 40 százalékuk, a 3-asba pedig 50 százalék.

– A szennyvízgazdálkodás javítását miért nem a nagyvárosokkal kezdték Romániában? Hiszen világos, hogy egyes ipari létesítményeken kívül azok a legnagyobb szennyezők.
– Szerintem az Unió előbb a kisebb beruházásokra adott pénzt azért, hogy lássák: képesek vagyunk-e ezeket az összegeket maximálisan felhasználni. S csak ha jók a tapasztalatok, akkor finanszírozzák majd a nagyobb beruházásokat.