Bajtársi viszony háromszéki módra – Interjú Mátray Lászlóval, a Hunyadi-sorozat egyik kulcsszereplőjével

Majd épp Budapesten tartózkodott, amikor újra felhívta őt a produkció casting direktora, és mivel Mátray nagyjából kétszáz méterre tartózkodott a válogatás helyszínétől, beadta a derekát, és elment a meghallgatásra.

Mátray életét állandóan a színház-film kettőse és ezek összeegyeztethetőségének kérdése hatja át, nem volt ez másképp a Hunyadi esetén sem, de szerencsére társulatának vezetősége megértette, elfogadta, hogy menni szeretne, és segítették az együttműködést.

Akkor egyébként még Mátray sem sejtette, hogy mennyire elnyúlik ez a folyamat, a film előkészítése és a forgatás is.

Azzal együtt, hogy számára a sorozatforgatás is új volt, a feszített tempó és a stresszes napok ellenére Mátray azt érezte, hogy sokat tanulhat, hiszen egy ilyen hosszadalmas filmes munka alatt rengeteg szakmai trükköt „el lehet lesni”, olyan tapasztalat, ami később nagy előnyt jelenthet egy következő forgatási helyzetben.

Ráadásul a Hunyadi története nagyon hosszú időt, sok eseményt ölel fel. Ez azért is kihívás, mert a forgatáson általában nincs kronológia, a jeleneteket nem abban a sorrendben veszik fel, ahogyan azokat a néző látja, hanem össze-vissza,

„Gyakorlatilag folyamatosan ott volt a forgatókönyv a kezemben vagy a környezetemben, és néztem, hogy igen, itt tartok, most ezt vesszük fel de, ez miből is következik? Tehát egy kicsit mérnöki munka, ki kell kalkulálni, hogy hol is tart érzelmileg, és a történetben az általam megformált figura. Mindezek után, amikor bekerültünk a díszletbe, térbe, akkor megint minden megváltozott, helyzetbe kellett hozni magad színészként, adott esetben kitalálni, hogy most a tüzet piszkálod, vagy az orrodat” – idézte fel.

A kézdivásárhelyi születésű színész arról is beszélt, hogy miután megkapta a szerepet, igyekezett alaposan megismerni az általa megformált karaktert: beleolvasott a film alapjául szolgáló regénybe (regényekbe), tájékozódott Szilágyi Mihályról az interneten, keresgélt korabeli ábrázolásokat. Hamar megtudta, hogy Szilágyit a törökök Kara Mihálynak hívták, ami sötétet jelent, tehát elég távol áll az ő szőke hajától, kék szemétől, világos bőrétől, ám hamar elfogadta, hogy ez egy sorozat, nem dokumentumfilm, és szerinte a nézők is így kéne viszonyuljanak az alkotáshoz.

„Ez egy műalkotás, amit az adott történelmi időszak és az akkor élt szereplők inspiráltak” – szögezte le.

A forgatást komoly fizikai felkészülés előzte meg, melyet a címszereplőt alakító, szintén háromszéki származású Kádár L. Gellérttel csináltak végig. Míg fiatal kollégája szinte a nullából tanult meg profin lovagolni, Mátraynak ezen a téren kevesebb dolga volt, hisz évek óta a lovaglás nagy szerelmese, maga is tartott lovakat, de persze neki is sok technikai újdonságot hozott a képzett, kaszkadőr lovakkal való munka.

Mátray szorgosan edzett és evett is a munka előtt, hiszen fel kellett szednie néhány kilót, hogy egy kicsit „mackósabb” legyen, jó kiállású középkori nemessé váljon. A jó fizikai kondíció egyébként is elengedhetetlen volt, hisz a csatajeleneteket melegben, porban forgatták akár napi 12 órán keresztül. A munkáját sajnos egy gerincsérv is nehezítette, ami miatt egy ideig az is kérdéses volt, hogy folytatni tudja-e a forgatást, de szerencsére megannyi szakember meglátogatása után rátalált a magyar nő vízilabda-válogatott gyógytornászára, aki tulajdonképpen megmentette őt.

„Megkérdezte a kaszkadőröktől, hogy mit kell a fiúnak csinálnia. A kaszkadőrök azt mondták, hogy át kell mennie a falon. Mikorra? Májusra. Ez volt márciusban. Rendben, akkor át fog menni a falon” – idézte fel a beszélgetést, hozzátéve, hogy az intenzív munka a szakemberrel tényleg célt ért, pedig azelőtt állni is alig bírt egy jelenetben, hiszen a sérv az egyensúlyát is befolyásolta.

A harci jelenetek szigorúan betartott koreográfia mentén zajlottak, óvintézkedések betartásával, kellék fegyverekkel, de a forgatás során mégis történt egy-két orrba verés, fogkiütés, de ezeket nem Mátray „követte el”.

„A buzogány nem fémből van, hanem egy fémhuzalból készült vázra van ráépítve a gumi forma. Kaptam is ajándékba egyet a forgatás végén azzal a megjegyzéssel, hogy én törtem össze a legtöbb kellékbuzogányt a munka során” – idézte fel.

Mátray is csak rövid időre hagyott fel ezzel a sérve miatt. A sepsiszentgyörgyi színész legjobban mégis egy összefejelés miatt izgult, amiben Kádár L. Gellért volt a partnere, s amit közelről vett a kamera, így nagyon ki kellett centizni, hogy hitelesnek tűnjön, de a stáb, illetve a szakemberek szerint profin oldották meg a feladatot.

És ezek nagyon pozitív élmények voltak” – idézte fel, hozzátéve, hogy sok időt töltött a kaszkadőr csapattal, melynek tagjait jó hangulatú embereknek ismerte meg, akiket őszintén tisztel, hálás nekik, és akiknek az elismerése igazán nagy büszkeség számára.

Mátray arról is beszélt, hogy a forgatás rengeteg helyszínen zajlott, volt, hogy valós történelmi helyszíneket, volt, hogy régebben felépített, átalakított díszletelemeket használtak fel, de sokszor csak a produkció kedvéért épültek grandiózus díszletek.

„Fóton felhúzták a teljes nándorfehérvári várat. Amit a tévében majd az utolsó részben lehet látni, az a fóti filmgyárban van felépítve. Csodálatos volt nézni, ahogy több mint két hónapig épült. Néha közben bejártunk Gellérttel, és az volt a fejünkben, hogy: te jó ég, pár hét múlva itt fogunk bunyózni a törökkel” – mesélte.

A szintén háromszéki származású, egyébként jóval fiatalabb Kádár L. Gellérttel jó viszonyba kerültek a közös munka során, néha összejártak, megbeszélték a napi elégedetlenségeket, sikereket, élményeket. „Nyilván ő sokkal intenzívebben élte meg ezt az időszakot, de éreztem, hogy néha szüksége van arra, hogy valaki stabilan mellette álljon a kollégák közül is, mert sokszor elbizonytalanodik az ember.

– fejtette ki. Ennek kapcsán azt is elmondta Mátray, hogy bár egy ilyen óriási produkció teljesen más, mint egy kis költségvetésű, kis stábbal dolgozó alkotás – hiszen itt voltak olyan színészek, akikkel nem is találkozott a munka során –, a hangulat mégis családias, elsősorban azért, mert az asszisztensek, a gyártársban dolgozók, a kaszkadőrök és társaik emberi hozzáállásukkal azzá teszik. Kiemelte, hogy nagyon figyelmesek voltak vele is,

„Családias, jó hangulat volt. Hosszú ideig dolgoztunk együtt, kár lett volna, ha nem az. Voltak zsörtölődések, konfliktusok is, de ezeken mindig túlléptünk. Ráadásul a színészek mindig védve vannak, hozzánk a feszültség nem szabad eljusson. Ez általában szabály, hiszen mi az érzelmeinket a jelenetre kell tartogassuk.. Egyébként vannak színészek, akik talán pont ezért a munkán kívül nem is kommunikálnak a stábbal. Nálunk nem ez volt: összeültünk, nevetgéltünk, kitöltöttünk az időt, ha például technikai átállás miatt kellett várni valamire” – mesélte.

A jövőbeli tervek, filmes álmok kapcsán elmondta, nyitott lenne rá, hogy további történelmi témájú, kötődésű filmet forgasson, sőt ha később a sorozat esetleg folytatódna, filmbéli karakterében , Szilágyi Mihályban is van még „potenciál”.