2011. szeptember 15., 07:492011. szeptember 15., 07:49
A találkozó keretén belül a templomban tartott ünnepi istentiszteletre több mint kétezer erdélyi és külföldi szászt várnak. A szertartást követően a templomot román, német és angol nyelven igényelhető idegenvezetői kísérettel, bérmentesen tekinthetik meg az érdeklődők. „A találkozó arra emlékeztet minket, hogy felelősséggel tartozunk elődeink örökségéért. Közös erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy ezt továbbadjuk. A Fekete templom hitünk egyik kifejező eleme, az itt található értékeket pedig mindenkivel meg szeretnénk osztani” – mutatott rá Christian Plajer lutheránus esperes. A templom szeptember 19-étől hétfőtől szombatig 10 órától fél négyig tart nyitva. A 2012-es év folyamán pedig a látogatási program megváltoztatására lehet számítani – áll a közleményben.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?