
A 2015/2016-os tanévben is kapnak ingyenes tanszereket a rászoruló iskolások az erre vonatkozó kormányzati program keretében.
2015. augusztus 06., 20:012015. augusztus 06., 20:01
A feltételek nem változtak, idén is azok igényelhetik majd tanévkezdés után a tanszercsomagokat, akiknem családjában az egy főre eső jövedelem a kérések letétele előtti időszakban nem haladta meg az országos bruttó minimálbér felét – közölte Csukás Levente, a Hargita megyei tanfelügyelőség gazdasági igazgatója. Elmondta, szintén nem változott a tanszercsomagok értéke. A tavalyi igénylők számának alapján a Hargita megyei tanfelügyelőség ebben az évben 14 688 iskolás számára rendel tanszercsomagot. Ez 209-cel kevesebb csomagot jelent, mint tavaly, a tanfelügyelőség becslése szerint ugyanis, ahogy az előző években folyamatosan, úgy várhatóan idén őszre is csökken majd az igénylők száma.
A tanszerek beszerzésére 391 481 lejt kapott a megye az oktatási tárcától. Jelenleg a több korosztálynak külön csomagolt tanszerek közbeszerzési eljárásának az előkészítése van folyamatban – ismertette Csukás Levente. Úgy véli, valószínűleg szeptember elején köthetik meg a szerződéseket a beszállítócéggel vagy -cégekkel, és mivel a pályázók rendszerint fel vannak megfelelően készülve, szeptember végéig várhatóan le is szállítják majd a tanszercsomagokat.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
szóljon hozzá!