2011. január 21., 09:142011. január 21., 09:14
„Az új magyar csoport létrehozásának ötletét az óvoda román igazgatója is teljes mértékben támogatja” – tudtuk meg Pintér Zsolttól, az Iskoláinkért, Gyermekeinkért Egyesület elnökétől.
„Egyelőre 100 millió lejt különítettünk el erre a célra, de bővíthetjük ezt az alapot. Ahol lehet, a járdát ki kell szélesíteni, ahol lehet, az utat kell szélesebbé tenni, vagy úttervezéskor a biciklisávot is számításba venni. Az elképzelésünk szerint a helyi önkormányzatok 10 százalékkal járulnak hozzá a kivitelezéshez” – mondta Borbély. Elmondta, a civil szervezetekkel együtt a polgármesteri hivataloknak kell elkészíteniük a pályázatokat. Márciusban lesz egy kiírás, majd másfél hónap áll rendelkezésre a pályázatok benyújtására.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.
Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.