Ikarosz-szárnyú termiklovagok

Az otthon maradó siklóernyős barátok tiszteletére adott búcsúsörözés után másnap délután kigördült a két gépkocsi a kerekdombi ház udvaráról: irány Flintsbach Magyarországon és Ausztrián keresztül. A bajorországi település igazán csak a siklóernyőzők kedvelőinek körében ismert: itt székel az egyik legnagyobb siklóernyőgyártó cég. Ledniczky Tamás és Török Zoltán a cég romániai viszonteladói, így a kirándulásnak megvan az üzleti oldala is. A Flintsbachba érkezést alvás követi, már csak azért is, mert házigazdáink, a saját készítésű szárnyakkal a Nap közelébe repülő, majd alábukó görög mondai alakról, Ikaroszról elnevezett ernyőket tervező és forgalmazó csapat tagjai közlik: mivel Bajorországban a meteorológiai előrejelzések nem túl kedvezőek, inkább a dél-tiroli Dolomitokat javasolják siklóernyőzésre. Dél körül pillantjuk meg fél perc erejéig az autópályáról Kufstein legendás várát, majd Innsbruck után németül és olaszul köszönt a tábla Dél-Tirol autonóm tartományban.

Nikita a fenyőfán

Festői szépségű hegyek közé kalauzolnak vezetőink, Alpi Di Siussiba, 1880 méter magasra. Itt már fent vagyunk a havas csúcsok között: ez az első repülőhely, ahol Alexander Meschuh, Bernd Hornböck, Gudrun Öchsl és Michael Nestler kóstolót nyújt abból, miért is tartják őket számon a világ repülőelitjében. Az Icaro-ernyőket Michael tervezi, Gudrun, Xandi és Bernd pedig tesztelik őket, a két fiú pedig csak ezekkel repülnek a világ különböző pontjain szervezett bajnokságokon. Kedvencük az akrobataernyőzésre kifejlesztett Nikita: keményen kézben kell tartani, de csodákra képes, mondják a pilóták. „Gudrun volt az ihletője” – jegyzi meg mosolyogva Michael. Tamás és Zoltán is felszerelik a beülőkre a csöveket, rá a kamerákat, és már repülnek is a szikrázó napsütésben. Zoli egy csapat madárral egy meleg légáramlatot meglovagolva apró ponttá zsugorodik a kék égen, s fél óra múlva csak intenzív lefelé spirálozással tud leszállni. Kisebb balesetek történnek ugyan a nap folyamán – Bernd egy extrém manőver után kénytelen kinyitni mentőernyőjét, és egy fenyőfán landol, Tamás pedig a kameráját veri oda felszálláskor –, de ez senkinek sem szegi kedvét: másnap az észak-olaszországi Garda-tó fölött repülnek. Reggel Bolzen/Bolzanóban Michael irodájában megjavítják Bernd ernyőjét, majd Michael mutatja meg számítógépén, hogyan tervezi a szárnyakat.

Szárnyak a képernyőn

Az ernyőt már a tervezőszoftverben teszteknek, szimulációknak vetik alá. Megvizsgálják, hogyan viselkedik a különféle erősségű szélben, hogyan fordul, hogyan nyílik ki. Michael egyre lelkesebben mutatja a modelleket, közben magyaráz: „nem az ernyő, hanem a pilóta hibái miatt lehet veszélyes a siklóernyőzés”. A legfőbb tudnivaló egy siklóernyős számára a meteorológia és aerodinamika mellett saját határainak ismerete – tartják a hivatásszerűen repülő pilóták. Balesetek persze előfordulnak, de a profik szerint ezek oka 90 százalékban inkább a pilóta hibája, mintsem az ernyőé. A siklóernyő a legkönnyebb olyan repülőszerkezet, amely képes egy embert a magasba emelni. A nyolcvanas években fejlesztették ki francia ejtőernyősök az addig csak leszállásra alkalmas ernyőből. Az elnyújtott ellipszis alakú szárny igencsak eltér a klasszikus ejtőernyő kerek formájától, könynyűszerrel lehet vezérelni a pilóta kezében összefutó néhány milliméter vastagságú, szinte elszakíthatatlan szálak segítségével. Ezek tartják a beülőt, amelyben beszíjazva ül a pilóta. A különböző típusú szárnyakat csak az úgynevezett DHV-teszt teljesítése után lehet forgalomba hozni. A német repülőhatóság több szempontot is figyelembe véve osztályozza az ernyőket: ha egy ernyő a legbiztonságosabbnak tartott 1-es kategóriának egy szempont kivételével felel meg, már csak 1/2-es besorolást kaphat, és ez alól nincs kivétel. Persze vannak olyan ernyők is, amelyeket tudatosan 2-es besorolásúnak terveznek, de a pilótától függ minden, teszik hozzá az ernyősök.

Monarchisták és pilóták

Bolzanóból továbbindulva egy óra múlva már arra kapjuk fel a fejünket, hogy egyre több pálmafa sorakozik az út mentén, majd a sziklafalak övezte szűk völgyből hirtelen kiérve egyszer csak elénk tárul a Garda-tó hihetetlenül kék tükre. A mintegy 40 kilométer hosszú tó keleti partján egy 40 méter széles és 120 méter hosszú kis partszakasznál állunk meg: ez a leszállóhely. Gudrun oktatni kezdi Tamást és Zoltánt: „ha a hullámok taraja fehér, azt jelenti, annyira erős a szél, hogy az már nem biztonságos”. Szerencsére azonban a hullámok lassan csapódnak a partnak, így az ernyősök a pakolás után elindulnak a felszállóhelyre vivő felvonóhoz. Mi lent maradva szóba elegyedünk egy osztrák rendszámú autó vezetőjével, aki azzal hívja fel magára a figyelmet, hogy a császári osztrák zászlót vonja fel motorcsónakjára, trombitál, majd egy próbakör és a bemutatkozás után elégedetten nyugtázza: mi is a volt Monarchia határain belülről érkeztünk. A repülők egy idő után megjelennek a tó fölött, „honfitársunk” pedig motorcsónakján indul a nyílt vízre: baj esetén ő szokta kihalászni a vízbe esett pilótákat. Ottlétünk alatt erre szerencsére nem volt példa, pedig nem éppen veszélytelen mutatványoknak vagyunk tanúi. Az évek óta együtt repülő Xandi és Bernd szinkronban repülve végzik a spirálnak és helikopterezésnek nevezett manővereket. Később Xandi elmagyarázza Tamásnak a full stall nevű manővert, amit például akkor kell használni, ha a szárny egyik vége begabalyodott a szálak közé, és nem lehet kiszabadítani. „Ez olyan, mint a restartgomb, amikor másképp nem lehet újraindítani a lefagyott számítógépet” – magyarázza Tamás. Zoli már az első felszállásnál három ilyen manővert végzett el, Tamásnak viszont ez lesz az első alkalom, látszik is rajta, hogy izgul.

Romániában nincsenek olyan repülőhelyek, ahol tó fölött lehetne akrobatamutatványokat végezni, ezért kitűnő alkalom, hogy aránylag biztonságos környezetben végezzék el ezeket a manővereket. Erre annál inkább szükség van, mivel éles helyzetben nem biztos, hogy elegendő lesz elméletben tudni ezt a manővert. Különösen, hogy Zoltán és Tamás következő terve – leszállás nélkül átrepülni a Radnai-havasokat – képzett pilótákat igényel.

„You’re pilots!”

Zoltán végül lent marad, a leszállóhelyről filmezi Tamás első full stollját. A manőver még Xandiból is elismerő szavakat vált ki, pedig a német pilóta mintegy tíz éve repül. „Apám a német légierőnél szolgált, és ahányszor csak alkalma volt rá, mindig kivitt hétvégenként a bázisra. Magyarázott, tőle tanultam meg az aerodinamikát – meséli este egy igazi olasz pizza mellett. – Azóta nincs megállás, egyre feljebb megyünk.” A háromnapos közös repülés után egy dolgot kötnek a két erdélyi fiatal lelkére a német pilóták: „ismerd a határaidat, tudd, hogy mit, mikor és miért csinálsz, ennek függvényében szabad kockáztatni”. És elhangzik az is, ami a legnagyobb dicséretnek számít: „You’re pilots!”