
Fotó: Veres Nándor
Keddtől igényelhetők a Szülőföldön magyarul program keretében a magyar tannyelvű óvodákba, iskolákba járó gyermekek és a magyar képzésben részesülő egyetemisták számára nyújtott támogatások: a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közzétette a program 2014–2015-ös tanévre szóló felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatás, illetve a hallgatói támogatás igénylésére.
2015. március 09., 17:482015. március 09., 17:48
A magyar kormány által a határon túli magyar nyelvű oktatásban részt vevők támogatására működtetett programban április 24-ig lehet benyújtani az igényléseket.
A program romániai lebonyolítója továbbra is a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). A szervezet elnöke, Burus-Siklódi Botond hétfőn Csíkszeredában sajtótájékoztatón közölte, ebben az évben a nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatás értéke 17 200 forintnak megfelelő lej, a hallgatói támogatásé pedig továbbra is 2800 forintnak megfelelő lej.
Mint ismeretes, korábban 22 400 forintnak megfelelő lejnyi nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatást hirdettek meg, de mivel a túlzottdeficit-eljárás elkerülése érdekében csökkentették a magyarországi kormányzati kiadásokat, az elmúlt két évben 17 200 forintnak megfelelő támogatást, 235 lejt fizettek. Idén már eleve erre az összegre hirdették meg az igénylési lehetőséget, ez az, ami biztosan kifizethető – közölte az RMPSZ elnöke.
Az eddig használt, saját fejlesztésű program helyett ettől az évtől a romániai igénylések feldolgozását is a magyarországi nemzeti informatikai rendszer keretében végzik – jelentette be Burus-Siklódi Botond. Közölte, felkészültek az új helyzetre, és mivel ebben a programban időigényesebb lesz az adatfeldolgozás, erre a munkára 43 új munkatársat alkalmaznak.
A nemrég elhunyt Márton Zoltán helyett Bartolf Hedvig korábbi Hargita megyei főtanfelügyelő végzi ezentúl az RMPSZ részéről a Szülőföldön magyarul program irányítását. Bartolf leszögezte, kérik, hogy minden jogosult igényelje a támogatást, hiszen kár lenne kihagyni ezt a lehetőséget.
Az RMPSZ már el is juttatta területi szervezeteihez a Szülőföldön magyarul program támogatásainak igényléséhez szükséges iratcsomagokat, ezt már osztják is az iskolákban. A csomagok válaszborítékban űrlapot, kitöltési útmutatót tartalmaznak. Burus-Siklódi ugyanakkor a határidő betartására szólította fel az igénylőket, az informatikai program ugyanis nem teszi lehetővé az április 24. utáni postai bélyegzővel feladott igénylések elfogadását.
Az úttest szélén közlekedő három gyalogost gázolt el egy tökrészeg sofőr Brassóban csütörtök este. Az áldozatokat súlyos sérülésekkel szállították kórházba.
Új szakaszba lépett az Arad megyei Pécska és a Békés vármegyei Battonya közötti történelmi út felújítási-újjáépítési terve, amit román–magyar határ menti együttműködés révén valósítanának meg.
Nemzetközi kábítószercsempészettel és pszichoaktív anyagok erdélyi terjesztésével foglalkozó, kilenctagú bűnbandát vett őrizetbe a rendőrség több erdélyi megyében, bíróság elé került az előzetes letartóztatásuk indítványa.
Miközben sorra érkeznek a hírek gyárak bezárásáról vagy leépítésekről, akadnak olyan helyek is, ahol építkeznek: Medgyesen épít üzemet a német Welp Group – írja a Profit.ro gazdasági portál a vállalat bejelentése alapján.
Emberrablás áldozata lett Kolozsvár egyik negyedében egy fiatal nő – értesült a Krónika. Érdeklődésünkre a rendőrség megerősítette a hírt, és a fejleményekről is tájékoztatott.
Egyedül maradt egy végső stádiumban lévő rákos beteg nő a tordai kórház kórtermében, ahová többszöri kérése ellenére sem engedték be a férjét. Az intézménynek 25 ezer lejes erkölcsi kártérítést kell fizetnie.
Az erdélyi magyar diákok központosítva érdeklődhetnek továbbtanulási lehetőségeikről, összehasonlíthatják a rendelkezésükre álló opciókat, valamint tájékozódhatnak az egyetemeken túlmutató kibontakozási lehetőségekről is az OMDSZ decemberi börzéjén.
Egy lépéssel közelebb került Szatmárnémeti – Nagybánya gyorsforgalmi út megvalósítása, jelentette be a Szatmár megyei önkormányzat.
Egy kolozsvári ügyvédnő többször is olyan adatokat és információkat adott át kábítószer-kereskedőknek, amelyeket ügyfeleitől szerzett, vagy azokhoz a büntetőügyekhez kapcsolódtak, amelyekkel foglalkozott.
Néhány évtizede még a kalotaszegi falvak elengedhetetlen jószágának számított a bivaly, a téves agrárpolitika miatt mára azonban kiveszőfélben van. Kalotaszentkirályon a környék utolsó bivalytartó gazdáját látogattuk meg.
szóljon hozzá!