Fotó: Ifj. Haáz Sándor
A dokumentumot „ref. P.B.” (feltehetőleg Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnökségének alkalmazottja, a kampánystáb tagja) jegyzi. Annak első része egy Előkészítő feljegyzés az RMDSZ EP-választási kampánystratégiájához, második része pedig egy pontos kampányterv. Az első rész augusztus 31-i keltezést tartalmaz, és a szövegben utalások vannak a második részre is, mely minden bizonnyal ugyanakkor készült. Különös módon az RMDSZ kampánytervezői már augusztus végén azt a helyzetet veszik alapul, hogy az RMDSZ és Tőkés László külön indul. Ez az alapértelmezés azért különös, mert ekkor még javában zajlottak az RMDSZ és az ellenzék munkacsoportjainak a tárgyalásai, csupán a szeptember 6-i Markó–Tőkés-csúcstalálkozón derült ki, hogy nem írják alá a megegyezést, és a püspök független jelöltként indul a választásokon. Ráadásul az RMDSZ vezetői a megegyezés elmaradását a másik fél okozta váratlan meglepetésként tüntették fel későbbi megszólalásaikban. Az is meglepő, hogy a kampánykaravánokat már ekkor Markó Bélára, Frunda Györgyre és Sógor Csabára szabták, noha az utóbbi két jelöltet a Szövetségi Állandó Bizottság csak szeptember hetedikén sorolta befutónak számító helyre.
A dokumentum szerint az RMDSZ-nek kontrasztos kommunikációra kell törekednie. „A szembenállást, a kontrasztot minden üzenetünkbe akár burkoltan, akár élesen bele kell vinnünk” – írja a szerző. Majd pontokba szedi, hogy a kampánynak mely szintjein miként lehet kontrasztosítani. E felsorolás szerint az általános üzenet szintjén az RMDSZ pozitív, az ellenjelölt negatív kampányáról lehet beszélni.
A jelöltek szintjén az hangoztatható, hogy az RMDSZ-listán „fiatal, dinamikus, európai csapat” szerepel, az ellenzék jelöltje viszont „kiöregedett, tradicionalista, balkáni egyén”. Utóbbi kampányeszközei „poros szlogenek”, míg az RMDSZ-éi „igényes, profi marketingeszközök”. A legnagyobb kontrasztot az üzenetközvetítők szintjén javasolja a szerző. Eszerint az RMDSZ üzenetközvetítői „fiatal, szakmailag felkészült, hozzáértő, a változást, az Új Szövetséget megtestesítő politikusok”, akikkel szemben „kibukott, újramelegített közéleti emberek, az Ószövetség dinoszauruszai” sorakoznak fel.
A javaslattevő azt is hangsúlyozza, hogy a Tőkés Lászlóra vonatkozó üzenetnek „egyértelműnek, szövegszerűnek” kell lennie. „A szövetségi elnöktől a legeldugottabb faluban szórólapozó önkéntesig” mindenkinek ugyanazt kell ismételgetnie. A kampányt e kontraszt ellenére pozitívnak szánják. A beterjesztő szerint a pozitív üzenetekkel jobban fogják bírni az iramot, mint az ellenjelölt, akinek „aligha lesz pozitív, konstruktív, távlati, európai üzenete”. Megítélése szerint Tőkés László nem fog tudni kilépni az RMDSZ-szel szemben álló örök lázadó szerepből, de két hónapon keresztül nem tudja csak az RMDSZ-t ócsárolni. Ha a szövetség válasz nélkül hagyja bírálatait, változtatásra kényszerül.
A beterjesztő szerint a következő időszakban „szükségállapotot” kell bevezetni az RMDSZ-ben. Mindent a kampány szempontjainak kell alárendelni: a területi szervezetek munkáját, valamint a parlamenti és a kormányzati munkát is.
Csökkent Markó népszerűsége
A dokumentum egyébként annak a közvélemény-kutatásnak az eredményeire is kitér, amelynek létezésével kapcsolatos nyári értesüléseinket Kelemen Hunor kampányfőnök nagyvárosi legendának minősítette. A hivatkozás szerint az utóbbi hónapok eseményei nem hoztak jelentős bizalomvesztést a magyar választók soraiban, 76,1 százalékuk továbbra is bízik az RMDSZ-ben. Mind Markó Bélának, mind Tőkés Lászlónak csökkent a népszerűsége, a Markóé pedig nagyobb arányú csökkenést mutat. Ő a saját ismertségi körén belül 16,3 százalékot esett, ráadásul a Tőkésben megbízó és Markóval szemben bizalmatlan választók aránya 10,3 százalékkal nőtt. Tőkés László népszerűsége az őt ismerők körében 12,4 százalékot esett, a Markóban bízó, és Tőkéssel szemben bizalmatlanok aránya pedig 6,6 százalékkal nőtt. Jelentősen, 23,3 százalékkal csökkent azoknak az aránya, akik mindkét politikusban megbíznak. A dokumentum szerzője úgy véli, mind az RMDSZ, mind Tőkés László csak a jelöltségét támogató aláírók felére számíthat a szavazásnál. Azt is valószínűsíti, hogy lesznek, akik az egyiknek írtak alá, és a másikra szavaznak.
Úgy véli, a mostani kampány „inkább ajtóról ajtóra járós lesz, mint koncertezős, plakátolós”. Ezért a korábbinál nagyobb jelentősége lesz a választókkal való közvetlen találkozásoknak, „az ajtóról ajtóra, emberről emberre kampánynak”. Megállapítja, míg 2004-ben még nem érett meg a helyzet egy ilyen típusú kampányra, 2007-ben már az RMDSZ is rendelkezik azokkal az információkkal, adatokkal, amelyek ezt lehetővé teszik. Ezt annál is inkább hasznosnak véli a beterjesztő, mert „az ellenjelöltnek sem szervezeti struktúrája, sem humán vagy anyagi erőforrása nincs egy ilyen kampány lebonyolítására”.
Fontosnak tartja, hogy az RMDSZ levélben szólítson meg valamennyi aláírót. De nemcsak az aláírók címlistáját ajánlja a leveles megkeresésre, hanem az Iskola Alapítvány aktuális adatbázisát is. Ebben az adatbázisban azoknak a szülőknek az adatai szerepelnek, akik gyermekeik számára a magyar állam által folyósított oktatási-nevelési támogatást, illetve taneszköz-támogatást igényeltek. A kampányterv szerint október elején és november végén is levelet kellene küldeni az adatbázisokban szereplő címekre. Az első levélben mondanának köszönetet az aláíróknak, ebben ismertetnék ugyanakkor az RMDSZ kormányzati szereplésének a legfontosabb eredményeit, mutatnák be a szövetség jelöltjeit és az induló kampányt. A kampány végi levél a kampány tapasztalatairól, a szövetség jelöltjeiről szólna, és mozgósító üzeneteket is tartalmazna.
Népszerűség-növekedésre számít az RMDSZ jelöltjei televíziós szereplése által is. Mint a szerző hangsúlyozza, Frunda György kiválóan szerepel a tévévitákban, és a magyar választók kiváló nyelvtudását is nagyra értékelik. Az írott sajtóban közölt fizetett hirdetéseknek mind mennyiségileg, mind minőségileg felül kell múlniuk az ellenjelölt esetleges ingyenes mediatizálását.
Sakktáblán terveznek
A dokumentum a sakktáblamodellt alapján javasolta a kampányrendezvények megszervezését. Amint a szerző megmagyarázza: „a sakktábla nem más, mint egy térkép, amelyre virtuális hálót helyezünk. Az így keletkezett kockákban különböző adatok alapján osztályozzuk a településeket: például sok magyar lakos, de alacsony részvétel, vagy sok magyar, de kevés RMDSZ-szavazat”. E besorolások alapján állapítják meg, hogy egy-egy adott településen milyen intenzitású kampányt kell folytatni. Leszögezi: „mérhető eredményeket kell elvárni a területi szervezetektől – más szóval kvótát kap minden község a szállítandó szavazatokat illetően.” Szeptember közepére ígérte a sakktábla adatokkal való feltöltését, működtetése beindítását. Noha a számonkérést a dokumentum településenként ígérte, az is kiolvasható belőle, hogy a központnak szán meghatározó szerepet a kampányban. „Központosított kampányt kell terveznünk, és ezzel szembesítenünk kell az okoskodó politikusokat, megyei vezetőket, önkormányzati tisztségviselőket” – áll a dokumentumban.
A kampánytervhez mellékletként csatoltak egy olyan programot, mely órára lebontva rögzíti, hogy hétvégeken miként kell a kampányt szolgálniuk a bukaresti tisztséget viselő RMDSZ-politikusoknak. Közli ugyanakkor a plakátoknak valamint azoknak az ajándéktárgyaknak a listáját, amelyekkel az RMDSZ a választóinak kíván kedveskedni. Utóbbi lajstromból kiderül, a 28 500 golyóstollat már le is gyártották a kampányra, de lesz aki RMDSZ-es hűtőmágnest és noteszt kap, mások gyufát, C vitamint, naptárat, az autósok pedig szélvédő-kaparót remélhetnek.
Kelemen Hunor kampányfőnök: nem kampánystratégia, csak feljegyzés
A törvény szerint harminc nappal a választások előtt, tehát október 25-én kezdődik a választási kampány, az RMDSZ azonban már 19-én megtartja a kampánynyitó rendezvényét.
A harmincnapos kampányidő elsősorban a közszolgálati televíziókra és rádiókra vonatkozik. Ebben az időszakban kerülnek ki azok a pannók is a közterületekre, amelyeken el lehet helyezni a reklámplakátokat. Én azonban kampányrendezvényeket már korábban is tarthatok, óriáspannókon is hirdethetek.
Többször is elmondták, pozitív kampányra készülnek. Hogyan fog zajlani ez a kampány?
Mindenekelőtt nem fogjuk a szószékről szidni Tőkés Lászlót, mint ahogy ezt ő teszi immár több mint három hete az RMDSZ-szel. Nem fogjuk Sógor Csabát a szószékre küldeni, hogy Tőkés Lászlót szidja. Az emberekkel szeretnénk találkozni, hogy eljuttassuk a programunk különböző részeit. A gazdáknak is, a munkavállalóknak is nyilván azokat a részeket, amelyek közvetlenül őket érintik. Az országos kampánykaravánon túl minden megye megszervezi a maga kampányát politikusokkal, jelöltekkel, településről településre mennek, és megpróbálnak minél több emberrel közvetlenül szóba állni. A sajtóban is elkezdtük az EP-választásokkal kapcsolatos üzeneteket elhelyezni, és ezt folytatjuk a kampány végéig. Ennél több konkrétumot nem tudok mondani.
Eljutott hozzánk Porcsalmi Bálint augusztus 31-én keltezett kampányterve. Tekinthető ez az RMDSZ kampánystratégiájának?
Nem. Az egy belső használatra, elsősorban az én számomra készített munkaanyag volt, ami azóta módosult. Ezt az anyagot soha egyetlen testület sem fogadta el. A Krónikának nagyon jó az információszerző képessége. Kár, hogy a Tőkés László stábjához nem érnek el információszerzés szempontjából.
Szeptember 6-án volt az utolsó Markó–Tőkés-találkozó, amikor kiderült, hogy nem köttetik meg a megállapodás, önök viszont már augusztus 31-én a Tőkéssel való versenyre készültek. Miért?
Augusztus folyamán készültek feljegyzések a kampányt illetően. Sokan megkérdezték, hogy készülünk-e arra, hogy esetleg nem sikerül megegyezni. Van-e B terv?
De itt ez az A terv. Más változatot nem is tárgyal a szerző.
Volt több tervünk. Ez volt az egyik terv, amely arra az esetre készült, ha Tőkés nem fogadja el a mi javaslatunkat. Gondolom, a Tőkés stábja is kidolgozta a különböző változatokat. Ezt én teljesen normálisnak tartom. Van még négy-öt ilyen feljegyzés, úgyhogy lehet tovább nyomozni ezek után.
Ez a szöveg is említi az RMDSZ-nek azt a szándékát, hogy pozitív kampányt kíván folytatni, de ugyanakkor kontrasztos kampányt javasol, amelyben többek között ilyen kontrasztok vannak, hogy az RMDSZ üzenetközvetítői „fiatal, szakmailag felkészült, hozzáértő, a változást, az Új Szövetséget megtestesítő politikusok”, akikkel szemben „kibukott, újramelegített közéleti emberek, az Ószövetség dinoszauruszai” sorakoznak fel. Ez pozitív kampány?
Természetesen. Nem támad senkit. Ha nekem ír egy munkatársam egy feljegyzést, de nem aszerint dolgozunk, akkor nincsen ebben semmi rossz. A kontrasztos kampány azt jelenti, hogy a Tőkés Lászlóétól jól megkülönböztethető üzenetet fogalmazunk meg. Elkülönítjük az arcunkat a független jelölt arcától. Ez csak természetes, hiszen versenyhelyzet van.
Azt javasolja a munkatársa, hogy az RMDSZ listáját támogatók címeire, valamint az ön által elnökölt Iskola Alapítvány címlistájára küldjenek levelet a kampány elején és végén. Ha az oktatási-nevelési támogatást igénylők listáját próbálják kampánycélokra felhasználni, az törvénybe ütközik.
Nem fogjuk használni egyik címlistát sem. A választói névjegyzéket fogjuk használni, hisz ezt mindenki törvényesen megkaphatja. Kértem a Központi Választási Irodától, hogy hozzanak egy olyan határozatot, amely lehetővé teszi, hogy ezt digitális formában is megszerezhessük. Kértem ugyanakkor a személyi adatvédelmi hivataltól, hogy a törvényt értelmezze, és tegye ezt lehetővé. Tehát a választói névjegyzékből fogunk dolgozni. Ez a legfrissebb és a legnagyobb adatbázis.
Segít a választói névjegyzék Kolozsvár vagy Marosvásárhely esetében is, ahol több százezer román nemzetiségű lakos közül kellene kiválasztani a magyarokat?
Nagyon sokat segít. Van arra kapacitásunk, hogy kiválasszuk, hova akarunk levelet küldeni.
A magyarnak tűnő nevek viselőit kívánják levélben megszólítani?
Szórványból vannak olyan kérések, visszajelzések, hogy küldjünk kétnyelvű levelet, mert sokan élnek vegyes házasságban.
Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.
A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.
Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.
Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.
A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.