2011. május 12., 11:442011. május 12., 11:44
Az idén, nagy valószínűség szerint ismét lehetőségük lesz a tiszti pálya iránt érdeklődő magyar nemzetiségű fiataloknak, hogy számukra elkülönített helyekre felvételizzenek – mondta Kovács Péter.
A főtitkár szerint várhatóan a jövő hét folyamán kerülnek fel az akadémia honlapjára a jelentkezéssel kapcsolatos információk, tudnivalók, ezért fontosnak tartja, hogy az érdeklődők figyelemmel kövessék azt.
Kovács ugyanakkor pedagógusok, szülők, civil szervezetek támogatását kérte. „Fontos, hogy minden érintett iskolaigazgató, osztályfőnök, magyar tanfelügyelő, szülői bizottság, civil szervezet segítsen e lehetőség népszerűsítésében, hiszen ily módon sok magyar fiatal tudomást szerezhet arról, hogy elkülönített helyek betöltésére pályázhat a rendőrakadémián. Így hosszú távon elérhetjük, hogy a magyarok lakta településeken a magyar nemzetiségű lakók minden szinten anyanyelvükön is kommunikálhassanak a rend őreivel – fogalmazott Kovács Péter.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
szóljon hozzá!