Hirdetés

Huszonöt éves korig tilos a fegyverviselés

Ezentúl a huszonöt év alattiaknak nem adnak fegyverviselési engedélyt – döntött a héten a parlament, amely módosította a fegyverekre és lőszerre vonatkozó törvényt. A változtatás ezúttal szigorítást jelent, a jogszabály 18 évről 25 évre módosította a fegyverviselési korhatárt. A törvény azt is előírja, hogy az egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokat gyakrabban kell elvégezni.

Bíró Blanka

2011. december 09., 06:122011. december 09., 06:12

A 25 és 70 év közöttiek – akiknek eddig ötévente kellett alávetniük magukat a vizsgálatnak – immár évente, míg a 70 év felettieknek az eddigi évi szűrés helyett félévente kell jelentkezniük az orvosnál, pszichológusnál.

A jogszabálynak még meg kell jelennie a Hivatalos Közlönyben, és az alkalmazási módszertanát is ki kell dolgozni – mondta el a Krónikának Buzsi Andrea, a Kovászna megyei rendőrfelügyelőség szóvivője. A rendőrök ennek alapján majd értesíteni fogják a fegyvertulajdonosokat a megváltozott előírásokról, tette hozzá. Kovászna megyében meglepően sok magánszemélynek van fegyvere, ám arra vonatkozóan egyelőre nincsenek statisztikai adatok, hogy közülük hányan 18 és 25 év közöttiek, akiktől a módosítás értelmében meg kell majd vonni az engedélyt.

Buzsi Andrea elmondta, Kovászna megyében 884 magánszemélynek van fegyverviselési engedélye, közülük 595-en vadászfegyvert használnak, négyen sportfegyvert, négy gyűjtő régi fegyvert birtokol, amelyet nem használ, és nyolc biztonsági őrnek is van szolgálati fegyvere. Ugyanakkor 273, halált nem okozó fegyverre, gázpisztolyra és gumilövedékes pisztolyra is váltottak engedélyt. Buzsi Andrea szerint a hagyományos fegyverekre, a nyilakra, íjakra már nem kell engedélyt kérni. A térségben összesen 1862 fegyver van magánszemélyek tulajdonában, míg 54 engedélyezett egység – vadászegyesületek és őrző-védő cégek – további 738 lőfegyvert birtokol. A rendőrség eddig ötévente ellenőrizte a fegyvertartókat, megvizsgálták a szériaszámokat, illetve azt, hogy biztonságos körülmények között tárolják-e a tulajdonukban levő fegyvert. Buzsi Andrea szerint a székelyföldi megyében eddig nem volt gond a fegyvertartókkal.

László Béla, a Kovászna megyei vadászegyesület elnöke lapunknak elmondta, náluk már eddig is létezett egyfajta szűrés, nagyon kevés huszonéves tagjuk van. Az egyesület szabályai szerint csak az vehet részt a hajtásban, aki betöltötte a 18. évét, vadász pedig csak az lehet, aki legalább két évig volt hajtó. László Béla úgy véli, az életkornak önmagában nincs jelentősége, sok országban ugyanis a 16 év a korhatár, a lényeg az, hogy érett, felelősségteljes személy viselje a fegyvert.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 16., vasárnap

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója

Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.

Kiszáll a pártpolitikából az első erdélyi Tisza-sziget alapítója
Hirdetés
2026. augusztus 16., vasárnap

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte

Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.

Vasárnap még tombol a kánikula a Partiumban és a Bánságban, de lassan érkezik a lehűlés, eső várható országszerte
2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
Hirdetés
Hirdetés