2007. június 29., 00:002007. június 29., 00:00
Dulányi Enikő, a lakószövetség gondnoka a Krónikának elmondta, kétéves utánajárás után nyerték meg a pályázatot, és a tervek szerint legkésőbb jövő hónapban elkezdik a munkálatokat. Az összesen 410 lakrész külső szigetelése, és 210 lakrészben a hőszigetelő nyílászárók felszerelése előzetes számítások szerint 2,5 millió lejbe kerül majd. A kormány, a sepsiszentgyörgyi önkormányzat és a lakóközösség egyharmad-egyharmad arányban járul hozzá a munkálatok költségeihez. Annak függvényében, hogy 2–3 vagy 4 szobás a lakrész, egy család hozzájárulása a munkálatokhoz 800 és 1100 lej között mozog. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat idei költségvetéséből 700 ezer lejt szánt a saját rész fedezésére, a kormány a munkálatok befejezése után utalja át a rá háruló összeget. A kivitelező céget jövő hónapban versenytárgyaláson választják ki, és a munkálatok befejezését novemberre tervezik.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.