2011. december 20., 07:342011. december 20., 07:34
A január harmadika óta működő szatmárnémeti demokrácia-központban tegnap zárták le az ötezredik dossziét, melyben Hencz József zeneszerző, nyugalmazott egyetemi tanár, László Zita színművésznő, a Harag György Társulat tagjai és kisfiuk, Hencz Máté folyamodványa szerepelt. Veres-Kupán Enikő, az EMNT szatmári szervezetének elnöke köszöntötte és megajándékozta őket. Hencz József elmondta: ő magyar állampolgárnak született, és mindössze szeretné visszakapni azt, ami neki természetszerűleg jár. Veres-Kupán Enikő szerint megfeszített tempóban dolgozott egész évben az iroda öt munkatársa, ugyanis igen nagy volt az érdeklődés a kedvezményes honosítás iránt.
„Míg év elején inkább az idősek kérték segítségünket a mappák összeállításában, jelenleg – nagy örömünkre – inkább a fiatalabb korosztály tagjai érdeklődnek” – mondta az elnök, hozzátéve, hogy április óta utaztatást is szerveznek azok számára, akik szervezetten kívánnak eskütételen részt venni. Közreműködésükkel több mint 700 személy tett állampolgársági fogadalmat a nyíregyházi városházán és székesegyházban. Hozzátette: első helyen van mind az összeállított mappák számát tekintve, mind a konzuli napokat illetően.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.
Két tinédzser életét vesztette csütörtök este, miután motorkerékpárjukat elsodorta a vonat Csíkverebesen – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megdöbbentő kijelentéseket tettek Brassó megyei polgármesterek a múlt hétvégi halálos medvetámadás után: többségük a civil szervezetektől való félelmében nem akarja elrendelni a medvék kilövését.