HIRDETÉS

Holdra szálláshoz fogható szellemi megvalósítás – Kovács István unitárius lelkész ember és vallás szabadságáról

Bíró Blanka 2018. július 21., 12:36 utolsó módosítás: 2018. július 21., 12:38
HIRDETÉS

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét – jelentette ki a lapunknak adott interjúban Kovács István sepsiszentgyörgyi unitárius lelkész. A Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója szerint a vallásszabadság kinyilvánításának 450. évfordulója arra kötelez, hogy közkinccsé tegyük Erdély eme kimagasló szellemi teljesítményét.

Fotó: Biró István

– Ön szerint milyen mértékben biztosított napjainkban a vallásszabadság Romániában és a nagyvilágban? Miért érezte szükségesnek a Magyar Unitárius Egyház, hogy a vallásszabadság első kinyilvánításának 450. évfordulójára nemzetközi színtéren is felhívja a figyelmet?

– A vallásszabadsághoz való jogot 1568. január 13-án iktatták törvénybe a tordai országgyűlésen, amelynek idén van a 450. jubileumi éve, és ettől az eseménytől számítjuk az unitárius egyház fennállását. Ez olyan szellemi megvalósítás, ami méltán nevezhető korszakváltónak, hiszen hasonlítható akár a repülés felfedezéséhez vagy a holdra szálláshoz: utána más lett a világ, mint előtte volt.

HIRDETÉS
Ez nemcsak Erdély, hanem az egész világ számára hatalmas jelentőségű esemény.

Ma nekünk fel sem tűnik, mert olyan korban élünk, amikor Európában a vallásszabadsághoz való jog viszonylag érvényesül. De bele kell gondolnunk: olyan korban fogalmazták meg, hogy senkit ne üldözzenek a vallásos meggyőződéséért, minden gyülekezet olyan prédikátort választhasson, aki az ő hitfelfogásával megegyezik, amikor a vallásos identitás volt a legfontosabb, megelőzve a politikai és nemzeti identitást. Abban a korban kimondatott, hogy a másság legerőteljesebb megnyilvánulása elfogadandó, tolerálandó, ünnepelendő.

A ma perspektívájából látnunk kell, hogy ez az attitűd a mindenkori demokráciák alapja. Olyat mondtak ki akkor, amit a későbbi többpártrendszer csak mímelt. Ekkora horderejű megvalósítás méltán érdemel nagyobb figyelmet. Ez az évforduló az unitárius egyház meg alakulásának ünnepe, de elsősorban nem erre fektetjük a hangsúlyt, hanem a vallásszabadság értékére.

– Amelyet szellemi, vallási, sőt akár idegenforgalmi szempontból Erdély szélesebb körű bemutatására, megismertetésére is fel lehetne használni.

– A világon először fogalmazódott meg ilyen törvény, és Erdély úgy van ezzel a hatalmas szellemi kinccsel, mint az afrikai bennszülöttek, akik úgy élnek egy gyémánthegyen, hogy nem is tudják, mekkora kincs van a birtokukban. Ezt kell kiaknázni, felmutatni. A 450. évforduló arra kötelez bennünket, hogy Erdélynek ezt a kimagasló szellemi teljesítményét méltóképpen közkinccsé tegyük:

tegyük ismertté az erdélyiek és általában a magyarság számára felekezettől függetlenül, mutassuk meg, büszkék lehetnek arra, hogy ez a táj, ez a nép gyöngyözte ki ezt a szellemi megvalósítást.

Ilyen vonatkozásban felszámolható az az alacsonyabbrendűségi érzés, amellyel mi, kelet-európaiak Nyugat felé tekintünk, hiszen ezzel a törvénnyel ez a kis kelet-európai régió évszázaddal megelőzte Európa nyugati felét. A kontinens nyugati részén jóval később születtek ehhez mérhető jogszabályok, de még azok sem fogalmazták meg a vallásszabadsághoz való jogot ennyire mélyen és tisztán. A törvény másik érdekessége az a passzus, amely kimondja, hogy a feljebbvalók, a püspökök, egyházvezetők nem szólhatnak bele a gyülekezet dolgába, a prédikátor-választásba.

Megfogalmazódik a szubszidiaritás értéke, amely az egyházi hierarchikus világban forradalmi újdonságnak számít. Amikor idén január 13-án a törvény elfogadásának helyszínén, Tordán az erdélyi magyar történelmi testvérfelekezetekkel együtt ünnepeltünk, nemcsak meghívtuk őket a mi ünnepünkre, hanem úgy szerveztük, hogy érezzék: ezt az ünnepet nem sajátítjuk ki, ez ugyanannyira az ő ünnepük is, mint a miénk. Külön értékeljük, hogy a reformációt sajátosan értékelő katolikus egyház csatlakozott a közös ünnepléshez.

– Mennyire valósul meg az egyházak közötti együttgondolkodás?

– Amikor a tordai országgyűlésen elfogadott törvény arról rendelkezik, hogy senki nem fenyegetheti meg a prédikátorokat elmozdítással, hozzáteszi: „mert a hit isten ajándéka”. Ez a bibliai alapvetés ma is érvényes. Ma is és mindig, valahányszor egymásnak feszülnek a felekezetek, és tetten érhető az igazság kisajátítására való törekvés, a válasz az, amit a felvilágosodás korában Lessing a Bölcs Náthán című drámai költeményében megfogalmazott.

Ha Isten jobb kezében a teljes igazságot adná, a bal kezében pedig az igazság keresésének a szabadságát, akkor alázattal borulnék a bal kezére, és azt mondanám, add az igazság keresésének szabadságát, mert a teljes igazság egyedül Téged illet meg.

Ahogy a bőrszínünket, a nyelvünket, a genetikai örökséget, úgy a hitet is Isten adta, és senkinek nem áll jogában a másikat alacsonyabb rendűnek ítélni, az igazságot kisajátítani vagy a saját vallását egyedül üdvözítőnek tekinteni és a másikat Isten nevében üldözni. Ennek az igazságnak az aktualitása a 21. században is megvan, hiszen a kizárólagosságra való törekvés ma is érvényes. A keresztény felekezetek közötti ökumenikus törekvések, de a világvallások közötti közeledési mozgalmak is azon a felismerésen alapulnak, hogy különböző utakon ugyanazt az igazságot keressük. Az út, ami nekünk adatik, Isten ajándéka.

– Miként építette fel az unitárius egyház a jubileumi évet?

– A vallásszabadság tordai kinyilvánításának jelentőségéről mint kiemelt nemzeti értékről, valamint a vallásszabadság napjáról szóló törvénykezdeményezést mi fogalmaztuk meg, de annak véglegesítésébe bevontuk a testvérfelekezeteket is. Felkértük a reformátusokat, a magyar és szász evangélikusokat, mondják el a véleményüket, észrevételeiket, hiszen csak az együttgondolkodás méltó az 1568-as törvény eszmeiségéhez. Így született meg a végső változat, amit Tordán a katolikus templomban előterjesztettünk és átnyújtottunk Kövér Lászlónak, a magyar Országgyűlés elnökének, Sógor Csaba európai parlamenti képviselőnek és Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek, a bukaresti parlament képviselőjének.

Ez annak is az eredménye, hogy Kövér László házelnökkel való korábbi beszélgetéseink rendjén egyértelművé vált, érzik a történelmi jogutód felelősségét, a megtiszteltetést, hogy ehhez a kimagasló momentumhoz történelmi utódként viszonyuljanak.

Nagyon fontos történelmi pillanatnak tartom, hogy a magyar Országgyűlés felismerte, ezt a kincset fel kell vállalnia, és be kell emelni a nemzeti értékeink panteonjába.

Február 20-án a házelnök előterjesztéséhez a budapesti parlament többi frakciója is társult, és egyöntetű szavazás alapján fogadták el az emléktörvényt amely a tordai országgyűlés 1568. vallásügyi határozatát kiemelt nemzeti értéknek minősíti, január 13-át pedig a vallásszabadság napjává nyilvánítja. Mindenki azt érezte, hogy Torda szellemisége költözött az Országházba, amikor teljes konszenzussal elfogadták a törvényt.

A jubileumi év megemlékezései nem a múltba nézésről szólnak, hanem azt akarjuk, hogy múltunk ezen kimagasló értékeit leporoljuk, kikerüljenek a múzeumból, és a mindennapjainkban megélhetővé váljanak. Ezt a célt szolgálták a Tordán, Budapesten, Brüsszelben, Strasbourgban, Bukarestben szervezett rendezvények: megjeleníteni a vallásszabadság szellemiségét, ismerjék, értsék, miről szól a tolerancia, az unitárius vallás Erdélyben.

– Milyen volt a fogadtatás Bukarestben, mennyire értik ezt az üzenetet a románok? Hiszen az ortodoxia tulajdonképpen államvallásnak számít Romániában.

– Azt tapasztaljuk, hogy román értelmiségiek körében nagy az érdeklődés ezen értékek iránt. Az ortodoxiából kimaradt a reformáció, ennek a következménye az, hogy az ortodoxián belül létezik egy erőteljes igény a megújulásra, és ezért hódítanak könnyen teret a neoprotestáns mozgalmak is.

Mi nem hittérítői szándékkal megyünk, hanem hogy felmutassuk az értékeinket, és bízunk abban, hogy a megismerés az elfogadást vonja maga után.

Igazi partnereink ebben a Bukaresti Egyetem és a tudományos világ azon képviselői, akikkel sikerült közösen megjelentetni az első román nyelvű tanulmánykötetet a tordai vallásszabadság törvényéről és az unitárius vallás eszmeiségéről. Nagy lelkesedéssel töltött el mindnyájunkat a bukaresti ünnepségek sikere, ezért a továbbiakban szeretnénk nagyobb hangsúlyt fektetni a román fővárosban való jelenlétünkre. Kolozsváron a püspöki palotát átalakítottuk, és létrehoztuk benne a Vallásszabadság Házát, a magyar kormány támogatásával sikerült szakszerűen restaurálni a kincses város második legrégebbi, patinás épületét. Közösségi tér lett belőle, amelyet a kultúra szolgálatába kívánunk állítani: lesz konferencia-központ, valláskutató intézet, múzeum, könyvesüzlet, vendégfogadásra alkalmas terek.

A július eleji avatón velünk ünnepeltek a világ különböző unitárius egyházainak és szervezeteinek a képviselői is, hiszen a vallásszabadság törvényének a jelentősége messzemenően túlnőtt Erdély határain: a nyugat-európaiak, amerikaiak a vallásszabadság bölcsőjét tisztelik Erdélyben. Többek között két dolgot csodálnak az erdélyiekben: egyrészt azt a nyitottságot, amellyel ezt a törvényt Erdély egykoron elfogadta, másrészt meg azt, ahogyan mi tekintünk a hagyományainkra, múltbeli értékeinkre, hiszen saját világukban talán ez hiányzik a legjobban.

Egyházközségekben, egyházkörökben, minden faluban folyamatosan szervezünk ünnepségeket, rendezvényeket. Például a szejkefürdői unitárius egyetemes találkozó is az emlékév jegyében zajlik augusztusban, amikor székely kaput állítunk a jubileumi év újabb emlékjeleként. Ugyanakkor a jubileumi év tiszteletére valamilyen formában minden templomot csinosítanak, kijavítanak. A vallásszabadság emlékének műemléket állítottunk Tordán, Dávid Ferencnek szobrot állítunk Kolozsváron és reményeink szerint Sepsiszentgyörgyön is.

Az emlékezés jegyében rendezzük a dévai emlékzarándoklatot is, minden évben hagyományosan elzarándokolunk Dávid Ferenc mártíriumának színhelyére, a dévai várbörtönbe. Végül egy nagy ünnepi zsinat foglalja össze a jubileumi évet. Nehéz mindent felsorolni, de az a cél, hogy megmozgassuk, felrázzuk a gyülekezeteket, rádöbbentsünk arra, mekkora jelentősége van ennek az évfordulónak, hogy megerősödjünk abban a hitben: az elmúlt 450 év mellé a gondviselő újabb, legalább évszázadokban mérhető jövővel ajándékoz meg.

– A tolerancia, az elfogadás a mai közbeszédben nem mindig cseng egybe a konzervatív értékrenddel, a hagyományőrzéssel. Hogyan lehet ezt összehangolni?

– A szabadság és a szabadosság között éles határvonalat kell húzni. A másként gondolkodás, az istenkeresésben való más utak elfogadása, a felekezet fölé emelkedés olyan parancs, ami nem jelenti azt, hogy nincs létjogosultsága a sajátos, hagyományos utaknak. Azt sem, hogy újhullámos, mindenek felett álló katyvaszt kell létrehozni, ami mindenből összeszed egy kicsit, és megteremt egy arctalan, új produktumot. A vallásszabadság törvénye arról szólt, hogy mindenki a maga hitvallását követi, a hagyományainak sajátos útját járja, közben tudatában van annak, hogy a nagy igazság, a sok-sok sajátos út összegéből áll. El kell fogadnom a másikat, tisztelnem kell, de ragaszkodom a sajátomhoz.

Olyan ez, mint a nemzeti identitás, de a vallásban még inkább igaz, amit Babits Mihály mond: „akinek lelkében szép az ének, az hallja más énekét is szépnek”.

Aki komolyan veszi a saját vallását, komolyan tudja venni a másikat a maga vallásosságának megélésében, el tudja fogadni, hogy ő azon az úton keresi az üdvösségét. Nyilván az elfogadásnak, a toleranciának is megvannak a határai, addig tart, amíg nem veszélyeztet, nem kell miatta feladnom a saját hitemet, értékrendemet. Az a fajta tolerancia, amely az önfeladáshoz vezet, olyan, mint az öngyilkosság. Magunkat annyira komolyan kell vennünk, hogy ezáltal rádöbbenjünk arra, tisztelni kell másokat, akik szintén komolyan veszik magukat, hitüket. Az unitárius vallás ilyen értelemben is mélyen keresztény vallás, hiszen erre a keresztény értékrendre épül.

– Eközben számos nyugat-európai országban tapasztalni templomok bezárását. Mennyire kell megújulnia az unitárius vallásnak, a kereszténységnek, hogy meg tudja szólítani az embereket?

– A reformáció megújította a kereszténységet, meghatározta a keresztény Európa arcélét, a nemzeti kultúrák kialakulását, új életerővel töltötte fel a keresztény vallást. Ma, amikor azt tapasztaljuk, hogy Nyugat-Európa kezdi elveszíteni keresztény örökségét, jellegét, templomok zárnak be, az elvilágiasodás elég nagy méreteket ölt, nagy szerepe van az értékek felismerésének.

A vallásszabadság olyan érték, amire akár a legközvetlenebb keresztény gyökerektől eltávolodók is felfigyelnek, és azok is büszkék lehetnek rá, akik a szabadságot tartják mindenek felett valónak.

Ők is rádöbbenhetnek, hogy a kereszténység nem a lelki rabság állapota, hanem éppenséggel annak ellentéte. A kommunizmus és a 19. századi vallásellenes ideológiák hintették el az európai köztudatba, hogy a vallás a szabadság korlátozója. A mindentől való elszabadulás vonatkozásában valóban korlátoz, mert a keresztény értékrend az isteni harmóniában, a rendben és a szeretetteljes kötődésben való szabadság állapotáról szól. Arról a szabadságról, amilyen egy harmonikus házasságban boldogan élni.

Lehet támadni a házasság intézményét, azt mondani, hogy a személyi szabadság korlátozása, de kérdés, hogy az elszigetelt egyén, a szingli tényleg boldog-e. A különös keresztény paradoxon az, hogy a szabadság csak kötődésben valósulhat meg. Nem az a szabadság állapota, amikor elrugaszkodunk múlttól, történelmi gyökerektől, hagyományoktól, közösségtől, társadalmi felelősség elől, és azt mondjuk, hogy az egyén, a nagy fogyasztó igazi nagy szabadsága, hogy elfogyaszthat mindent, akár az egész világot.

Az igazi szabadság az, hogy az ember közösségben felismerheti azokat az értékeket, amelyekért érdemes élni.

Nem az életét kell odaadja, de élnie érdemes értük. Ezeknek a kötődéseknek a jelentőségét újra kell tanulnunk, mert manapság a liberális ideológiák a szabadságot a valamitől való szabadulásban próbálják megfogalmazni. Valószínűleg ezt bizonyos erők tudatosan teszik mert ha lerombolnak közösségi struktúrákat, az egyéneken jobban tudnak uralkodni. A vallásos szabadság az Isten perspektívájából megfogalmazott szabadság. A lényege, hogy ahol az Úr lelke, ott a szabadság. Arról szól, hogy nem az a szabad ember, aki mindentől elszabadul, hanem az, aki szabadon, önként oldódik fel a teremtett világ harmóniájában, és maga is teremtővé válik Isten munkatársává, aki létrehoz, alkot, szeret, kötődik, áldozatot hoz, és ezáltal szebbé teszi a világot.

Kovács István

1959. október 22-én született a Brassó megyei Kőhalomban, Sepsiszentgyörgyön érettségizett, 1980–1985 között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet unitárius karán szerzett oklevelet. Marosvásárhelyen segédlelkész, 1988–1998 között a sepsiszentkirály-botfalusi egyházközség, 1998-tól pedig a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség lelkésze, a Magyar Unitárius Egyház közügyigazgatója. 2000–2004, majd 2008 és 2012 között tanácsosként tevékenykedett a sepsiszentgyörgyi önkormányzatban a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben; a Sepsiszéki Székely Tanács küldötte. A Kovászna megyei Pro Adopt Örökbe Fogadó Szülők Egyesületének alapító elnöke, felesége Kovács Ágnes iparművész, akivel két örökbe fogadott fiúgyermeket nevel.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
HIRDETÉS
0 HOZZÁSZÓLÁS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS