Keresztély Irma Kovászna megyei főtanfelügyelő tegnap sajtótájékoztatón elmondta, ezeknek a gyerekeknek a következő tanévben el kell kezdeniük az iskolát, ők azok, akik első évfolyamként az előkészítőt nem az óvodában, hanem az iskolában végzik el.
Háromszéken 2714 gyerek született 2006-ban, de közülük csak 2216 jár óvodába, napközi otthonba. Az óvodai oktatás nem kötelező, ezek a gyerekek valószínűleg szegény vagy roma családokból származnak, de az sem kizárt, hogy a nagyszülők vigyáznak az unokára, és nem íratták be a kicsit óvodába, mondta a főtanfelügyelő. Keresztély Irma szerint országos viszonylatban gondot jelent, hogy ezeket a gyerekeket jövő évben milyen módon fogják beiskolázni. Ha nem kezdik meg az előkészítő osztályt, egy évvel később, hétévesen is már csak az előkészítőbe tudnak beiratkozni.
Kovászna megyében a gyereklétszám alapján szeptemberben 177 előkészítő osztály kellene hogy alakuljon. Az előkészítő osztályok egy pluszévfolyamot jelentenek az iskolákban, az első felmérések szerint nincs elég osztályterem és pedagógus. Keresztély elmondta, az iskolaigazgatók eddigi jelentése alapján 5 osztályteremmel és 82 pedagógussal van kevesebb a szükségesnél. A tanfelügyelőség kérte a minisztériumot, hagyja jóvá a szükséges tanítók alkalmazását. Keresztély Irma szerint az óvónők állása nem kerül veszélybe azzal, hogy egy évfolyammal kevesebb lesz az óvodákban, mert megpróbálják bevonni a 2 és 3 év közötti kicsiket, és velük alakítani kisebb csoportokat.
Hargita megyében is gondot okoz az óvodáskorúak távolmaradása, itt a kisgyerekek egynegyede nem jár óvodába – közölte Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő. Elmondta, a 18 320 óvodáskorú gyerek közül 4600 nem jár a foglalkozásokra, többségük vidéki vagy roma származású. A főtanfelügyelő szerint szüleik elsősorban azért nem járatják őket óvodába, mert nem tudják, hogy ez kötelező. „Vagy a roma közösségekből, vagy faluról származó gyerekekről van szó, ahol egyes családokban az anya nem dolgozik, és úgy véli, elégséges, ha ő vigyáz a gyerekre” – részletezte a főtanfelügyelő, aki szerint meg kell tenni a szükséges lépéseket, hogy a következő tanévtől minél több kiskorút küldjenek óvodába. Elmondta, minden egyes családot felkeresnek, és meggyőzik őket, hogy járassák óvodába a gyerekeiket, hiszen ez nagyon fontos a fejlődésük szempontjából. Ferencz Salamon Alpár szerint az is jó megoldás lehetne, ha kötelezővé tennék az óvodai előkészítőt, hiszen ez felkészíti a gyerekeket az elemire.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?