Hirdetés

Helyükre kerülnek a zászlók Erdőszentgyörgyön

Március 15-től ismét lobogni fog a székely és a magyar zászló Erdőszentgyörgy főterén, az RMDSZ-nek székhelyet adó egyházi ingatlan homlokzatán – jelentette ki lapunknak a szervezet elnöke, Csibi Attila, aki egyben a város polgármestere is. 

Szucher Ervin

2017. január 09., 14:532017. január 09., 14:53

Az elöljáró azok után döntött a zászlók visszahelyezéséről, miután a múlt héten kézhez kapta azoknak a törvényszéki jogerős ítéleteknek az indoklását, melyek a Maros megyei prefektúra ellen indított perek során születtek. A törvényszék ugyanis eltörölte azt az ötezer lejes bírságot, amelyet a prefektúra 2015 januárjában szabott ki Csibi Attilára, mert a kormányhivatal felszólítása ellenére sem volt hajlandó eltávolítani a közösségi jelképeket az RMDSZ főtéri székházáról. „A jogerős ítélet birtokában akár holnap is kitűzhetnénk a két zászlót. Viszont azért gondolkodunk március 15-ében, hogy cselekedetünknek legyen üzenetértéke is: nemzeti azonosságunk jelképeit ünnepélyes keretek között fogjuk visszahelyezni\" – nyilatkozta lapunknak Csibi.

Amint arról beszámoltunk, a prefektúra képviselői azt írták a bírságolási jegyzőkönyvbe, hogy a település polgármestere „Székelyföld és a magyarok zászlajának kitűzésével\" megsértette a román zászló használatára vonatkozó kormányhatározatot. A kihágásért ennek alapján a maximális bírságot rótták ki. Csibi Attila megóvta a jegyzőkönyvet, de alapfokon a segesvári bíróság a kormányhivatalnak adott igazat. Az erdőszentgyörgyi RMDSZ-elnök fellebbezését tárgyaló Maros megyei törvényszék viszont végleges ítéletében megsemmisítette a prefektusi hivatal jegyzőkönyvét, és eltörölte az ötezer lejes pénzbírságot.

Megszegett törvényességi elv

A korábbi, a segesvári bíróság által alapfokon lefolytatott tárgyalásról és a bírói érvelésről Csibi jogi képviselője, Menyhárt Gabriella úgy vélekedett: az nem volt pártatlan és tárgyilagos úgy, ahogyan azt az európai emberi jogi egyezmény 6. cikkelye megkövetelné. A nagyváradi ügyvéd a magyarországi helyzettel vont párhuzamot. Ott a románok által lakott településeken – mint például Bedő vagy Körösszegapáti – a magyar és a román zászló egymás mellett lobog, anélkül, hogy sértené az ott élő magyarokat, vagy hogy etnikai zaklatásnak volnának kitéve az ott élő románok.

„Úgy gondolom, ez a követendő példa Románia számára, erkölcsi, emberi és törvényes szempontból egyaránt. A harcot addig kell folytatni itt, Erdélyben, amíg az etnikai hadjárat befejeződik az erdélyi magyarok ellen, és amíg tiszteletben tartják nemzeti szimbólumainkat\" – jelentette ki korábban Menyhárt Gabriella. A törvényszék döntését értékelve viszont az ügyvéd megjegyezte, a bírói testület helyet adott a 2001/1157-es jogszabály értelmezésének, és megállapította, hogy a kormányhivatal megszegte a törvényesség elvét, mert olyan esetekre terjesztette ki az említett törvény alkalmazását, amelyekre a jogszabály nem vonatkozik.

„A 2001. évi 1157. számú törvény Románia hivatalos zászlajának és bármely másik állam hivatalos zászlajának kitűzésére vonatkozik, ezek kifüggesztését szabályozza, és csakis és kizárólagosan ezen zászlók nem jogszerű kifüggesztését írja elő mint kihágást, és teszi ezáltal büntethetővé\" – mondta el Menyhárt Gabriella. Azzal is érveltek, hogy a zászlók magánterületen vannak, hiszen az RMDSZ a református egyháztól bérli a székházát.

Gyászlobogó is volt a homlokzaton

A Küküllő menti kisváros főterén álló RMDSZ-székház homlokzatán a székely és a magyar lobogó mellett Románia, az Európai Unió és az RMDSZ zászlója lengedezett egymás mellett. A prefektus felszólítására 2014 nyarán a polgármester egy hónapra levette, és gyászlobogóval helyettesítette azokat, augusztus közepén azonban ismét kitűzte az öt lobogót.

A polgármester akkor megjegyezte, korábban öt évig lobogtak ugyanezek a zászlók a főtéri ingatlanon, és senkit – beleértve a helyi 17 százalékos románságot – nem zavartak. Kérdésünkre, hogy a jogerős ítélet dacára számít-e valamiféle újabb zaklatásra Lucian Goga prefektus részéről, Csibi Attila igennel válaszolt. Kifejtette: meggyőződése szerint a kormányhivatal újabb fogást próbál találni, de őt a legkevésbé sem érdekli ez.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
2026. augusztus 10., hétfő

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje

Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.

„Mintha ködön keresztül vezettem volna” – megszólalt a megtámadott mentő megműtött sofőrje
2026. augusztus 10., hétfő

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű

A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.

Megháromszorozza energiatermelési kapacitását a partiumi hőerőmű
Hirdetés
Hirdetés