
Fotó: Bartos Lóránt
Háromszéken a községek önkormányzatai is belepótolnak a kisvárosi kórházak költségvetésébe, hogy a hiányos központi finanszírozás ellenére az intézmények zökkenőmentesen tudjanak működni, és megmeneküljenek a csődeljárástól.
2015. október 16., 22:362015. október 16., 22:36
A kézdivásárhelyi városvezetés már tavaly rábólintott a Háromszék az Egészségért Egyesület létrehozására, melynek első számú célkitűzése a céhes városi kórház támogatása. A szabályzat szerint a környékbeli települések a lakosság számának függvényében fizetik a tagsági díjat – lakosonként havonta ötven banit –, tehát egy polgár után évi hat lejt pótolnak az egyesületi alapba.
Kelemen András kórházigazgató a Krónika érdeklődésére elmondta, reméli, hogy már jövő év elejétől megkapják ezt az összeget, hiszen az elhibázott finanszírozási rendszer miatt egyre nehezebb helyzetbe sodródik a kórház. „Az egészségügyi kártyák bevezetése is megnehezítette a munkát: a rendszer nehézkesen működik, ám ha 72 órán belül egy beteget nem tudnak regisztrálni, az elvégzett szolgáltatásért nem fizet az egészségbiztosító, ezek százezer lejes nagyságrendű kieséseket okoznak” – magyarázta az igazgató.
Egyébként az egyesület megalapítása sem volt problémamentes: az alapító okiratot megtámadta a prefektúra, végül a bürokratikus akadályok nagy része elhárult, a 11 alapító önkormányzat közül már csak Csernáton önkormányzata kell elfogadja a kórház támogatására vonatkozó tanácshatározatot, és akkor a számítások szerint a környező települések mintegy évi 360 ezer lejjel járulnak hozzá az egészségügyi intézmény működéséhez.
Kelemen András elmondta, a Kézdivásárhelyen működő vállalkozások, nadrággyárak is évek óta segítik a kórházat, az így befolyt összegeket fejlesztésre fordítják. A támogatásból már műszereket is vásároltak, és építkezésre, tatarozásra is jutott pénz. A kórházigazgató szerint évente mintegy 100 ezer eurós hozzájárulást kapnak a vállalkozóktól. A kézdivásárhelyi kórház 250 ággyal működik, a térségben mintegy 65 ezer lakost – a városon kívül még 11 községet – szolgál ki.
Baróton már évek óta működik ez a fajta összefogás, a kisvárosi kórház különben még a legszükségesebb kiadásait sem tudná fedezni. Lázár Kiss Barna, az erdővidéki város polgármestere lapunknak elmondta, évente 240 ezer lejt utalnak a kórháznak, az összeg felét a baróti költségvetésből különítik el, a másik felét az erdővidéki községek pótolják össze.
„A rendszer úgy működik, hogy a községek a lakosság számának függvényében befizetik a pénzt a baróti kasszába, mi hozzátesszük a részünket, és utaljuk a kórháznak” – mondta Lázár Kiss Barna. A polgármester hangsúlyozta, a baróti kórház nem tud ebből a pénzből fejlesztésekre is fordítani, mert kénytelenek mind a fenntartásra költeni.
Ebben az évben Kovászna város önkormányzata is megszavazta, hogy beszálljanak a Pro Holland Kórház Egyesületbe, hogy az intézmény zavartalan működéséhez szükséges összeget pótolni tudják. A fürdővárosban holland kórházként ismert intézményt négy éve a szívkórház alegységeként működtetik, akkor abban bíztak, hogy ezzel a lépéssel javul a finanszírozása, de ez sem segített, ezért egészítik ki a költségvetését egyesületi pénzből.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!