Hirdetés

Hazatérő „erős osztályok” a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban

A Római Katolikus Teológiai Gimnáziumban is elkezdődik az oktatás az idei tanévtől Marosvásárhelyen. Tamási Zsolt, az újrainduló oktatási intézmény igazgatója elmondta, hogy szeptember 14-én 13 osztályban összesen 351 diák kezdi meg a tanévet.

Simon Virág

2015. szeptember 08., 13:202015. szeptember 08., 13:20

Ebből tíz osztály az egyházi ingatlanban, három pedig továbbra is a Bolyai Farkas Gimnáziumban folytatja tanulmányait, majd az elkövetkezendőkben az Unirea Főgimnáziumba kerül a tanintézet teljes diáksága. A már működő osztályok az illető iskolák akkreditációját öröklik meg, a cikluskezdők számára pedig folyamatban van az akkreditáció jóváhagyása, magyarázta az igazgató.

„A 2015–16-os tanévre a terv szerint a cikluskezdő osztályokat írattuk be, az előkészítő, ötödikes és a két kilencedikes osztályban tartottuk meg a felvételivel is járó beiratkozást, ugyanis túljelentkezéssel számoltunk, és az ötödik osztályba is felvételizni kellett. A kilencedik osztályba való jutáshoz képességvizsgára is szükség volt, a természettudományi osztályba számítógépes elosztással jutottak be a diákjaink. Az utolsó bejutó általánosa 8,43 volt, így ez eléggé erős osztálynak indul” – számolt be Tamási Zsolt.

Érdeklődésünkre elmondta, hogy a következőkben az intézmény elnevezése jelenti a kihívást, ugyanis Marosvásárhelyen csupán néhány iskola van magyar személyiségről elnevezve. A római katolikus egyház javaslata II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Gimnázium lenne. Az oktatási intézmény tanári kara kiváló szakemberekből áll, ami kitűnő minőséget garantál, jelentette ki Haller Béla, a Bolyai Farkas Gimnázium jelenlegi, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium jövendőbeli tanára.

„A katolikus osztályokat egyenlőként kezelte a Bolyai vezetősége. A Bolyai a maga részéről vállalta a teológia profilú pedagógusok biztosítását és felkészítését, másrészt az Unirea gimnázium magyar tagozatos tanárai is vállalnának további órákat olyan mértékben, amilyen mértékben a katolikus iskola átveszi az osztályokat. Tulajdonképpen egyesített tanári kar lesz a Bolyai és az Unirea gimnázium hozzájárulásával” – mutatott rá a pedagógus.

Városházi cáfolat csempekályhaügyben

Az egyházi tulajdonban lévő épületek felújítására nem pályázhatnak uniós forrásokat – hívja fel a figyelmet a témában kiadott közleményében a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal. A városvezetőség a cáfolattal a replika jogán a Dorin Florea polgármester múlt heti, az egyházi tulajdonban lévő iskolák állapotára vonatkozó kijelentéseit, és a sajtóban megjelenteket kívánta pontosítani. Kifejtették, az elöljáró azért beszélt a sajtótájékoztatón az egyházi tulajdonban levő iskolákról, mivel érdekli az oda járó gyermekek sorsa.

„Tamási Zsolt iskolaigazgató azt nyilatkozta a cikkben, hogy európai uniós pénzalapokat kell lehívni az iskola teljes felújítása érdekében. Ennek kapcsán szeretnénk a közvélemény tudomására hozni, hogy Marosvásárhely polgármesteri hivatala vagy más közintézmény csak akkor hívhat le uniós pénzalapokat, ha bizonyítani tudja, hogy tulajdonosa annak az épületnek, amelynek felújítására pályázik” – mutat rá közleményében a polgármesteri hivatal. Mint arról beszámoltunk, Dorin Florea polgármester rendszeresen szóvá teszi az egyházi iskolák állapotát, szerinte ezen akkor lehetne javítani, ha visszakerülnének az önkormányzathoz.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 15., szombat

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg

A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.

Öt úszóbajnokot adó kolozsvári család emlékszobáját nyitották meg
Hirdetés
2026. augusztus 15., szombat

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen

Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.

Két hónap után indul újra a tömegözlekedés az egyik erdélyi megyeszékhelyen
2026. augusztus 15., szombat

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost

Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.

Wellnessközponttal mentenék meg a nagy múltú erdélyi fürdővárost
2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
Hirdetés