2011. június 01., 08:422011. június 01., 08:42
Mint ismeretes, a program idéntől elérhető valamennyi anyaországi diák számára, ők péntekig pályázhatnak még az utazás finanszírozására a projektet lebonyolító Apáczai Közalapítványhoz. Csete Örs, a közalapítvány igazgatója egy kötetben összegezte az eddigi tapasztalatokat. Ebből kiderül, a program keretében összesen 177 utazás valósult meg, ezeken 5771 diák és 672 kísérőtanár vett részt.
A tanulmányutak 62,81 százaléka Erdélybe, 18,18 százaléka Felvidékre, 11,57 százaléka Délvidékre, míg 7,44 százaléka Kárpátaljára irányult. Az összes erdélyi út 82 százaléka a Székelyföldre vezetett, ezt követi a Partium 6,3 százalékkal, majd a Szilágyság/Mezőség és végül Dél-Erdély. Kárpátalján a kisebb távolságok miatt nincsenek ilyen különbségek, az utazók majdnem mindegyike végigjárta a nagyobb kárpátaljai településeket, tett kirándulást a Vereckei-hágóra. Délvidéken két kisebb terület kapott jelentőséget az utazásoknál, az utak több mint felének a határ menti terület volt a logisztikai központja, de vezettek utak a Dél-Bánságba, illetve Belgrád vonalától lejjebb is. A Felvidékre irányuló utak központja jobbára a magyar etnikai terület határait követte.
A tanulmányutak keretében 1386 kulturális és szakmai tevékenységet valósítottak meg a diákok, előbbiek közül a legjellemzőbb olyan műemlékek, különösen templomok látogatása volt, amelyek valamilyen módon kapcsolódtak a magyarsághoz. Gyakori volt a múzeumlátogatás is, és sok programba építették be emlékhelyek megtekintését, megemlékezésekkel összekötve. Helyszín tekintetében a legnépszerűbb célpont Kolozsvár volt. A megemlékezések terén pedig Farkaslakán a Tamási Áron-emlékhely megkoszorúzása került az első helyre.
A mostani pályázat keretében a magyarországi közoktatási intézményekben 7. évfolyamon tanuló diákok Románia, Szlovákia, Szerbia vagy Ukrajna magyarlakta területeire irányuló, 2011. szeptember 1. és 2012. június 30. között megvalósuló tanulmányi kirándulása kaphat támogatást. Egy pályázat keretében legkevesebb 20 diák és 2 kísérő és legfeljebb 80 diák és 8 kísérő egyszeri utazásához kérhető támogatás. Az egy pályázat keretében elnyerhető összeg legfeljebb 33 ezer forint diákonként. Ez vissza nem térítendő támogatás, és az utazási és a szállásköltségek rendezésére fordíthatják.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!