
Nyaralások idején vannak csak utasok a repülőtér várótermeiben
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Az Arad Megyei Tanács jóváhagyta az aradi repülőtér átszervezési és pénzügyi helyreállítási tervét. A légikikötő 2015 óta nem rendelkezik menetrend szerinti járatokkal, azóta csupán nyári charterek és alkalmi teherszállító gépek használják a bázist. A repülőtér által a korábbi években felhalmozott veszteségek megközelítik az 1,8 millió lejt, emiatt kritikák kereszttüzébe is került a vezetőség.
2026. március 30., 11:332026. március 30., 11:33
A megyei közgyűlés múlt csütörtöki ülésén elfogadott határozat azokra az adatokra alapozta az átszervezés szükségességét, melyek szerint 2013-ban még 39 516 utas fordult meg az aradi repülőtéren a menetrend szerinti járatokon, tavaly viszont egyetlen ilyen utas sem volt. A rendszeres járatok 2015-ben szűntek meg, azóta kizárólag szezonális charterek indulnak külföldi üdülőhelyekre.
2025-ben a török Riviéra, Antalya felé közlekedő nyári járatok 8925 utast szállítottak.
A fennmaradó összeget állami támogatások és a biztonsági-szolgálati költségek fedezték. Az átszervezési terv rámutat: 2025 végén a repülőtérnek 1,787 millió lej értékű, korábbi évekből származó könyvelési veszteséget kellett volna még ledolgoznia. Ezek 2015, 2016 és 2020 pénzügyi éveiből maradtak fenn.
A légikikötő vezetőinek számításai szerint a most elfogadott intézkedések révén 2029-re teljes egészében ledolgozhatók a veszteségek. Az intézmény szervezeti felépítésében jelenleg 73 munkahely szerepel, amelyek közül 58 van betöltve.
A megyei tanács legutóbbi ülésen több közgyűlési képviselő élesen bírálta a repülőtér működését, mondván,
A bírálók szerint az átszervezési tervben szereplő célok nem teljesíthetők, és a repülőtér költségvetésének nagy része továbbra is támogatásokból fog állni.
Értékesíteni fognak többek között olyan eszközöket, amelyek nem elengedhetetlenek a működéshez
Fotó: Pataky Lehel Zsolt
Ovidiu Moșneag repülőtér-igazgató erre reagálva hangsúlyozta: a koronavírus-járvány után „teljesen átalakult a légiközlekedési piac”, a légitársaságok pedig a nagy repülőterek felé fordultak, miközben a kisebb bázisokat elhanyagolták. Elmondása szerint az elmúlt négy évben a repülőtér mintegy egymillió lejt faragott le a történelmi veszteségekből.
Az igazgató azt is hozzátette: az elmúlt két esztendőben gyakorlatilag lehetetlen volt új légitársaságokat megkeresni, mert a légiirányítás személyzete átmenetileg a brassói repülőtér működését biztosította „távmunkában”, így Aradon nem volt folyamatos szolgáltatás.

A brassói nemzetközi repülőtér februárban utasrekordot döntött: 38 373 utas vette igénybe a járatokat, ami 140%-os növekedést jelent az előző évhez képest.
A megyei tanács vezetősége jelezte: a 2026-os költségvetés elfogadása után akár egyéves támogatási programot is indíthatnak bizonyos légitársaságok számára, hogy újraindulhassanak a menetrend szerinti járatok. A tervek szerint nyílt pályázatot írnak ki az érdeklődő légitársaságok részére.

A nagyváradi repülőtér 2025-ben „történelmi eredményeket” ért el, amelyeket az utasforgalom jelentős, 52 százalékos növekedése, a belföldi és nemzetközi járathálózat bővítése, a cargo fejlesztése, valamint a saját bevételek megduplázódása fémjelzett.

Végre „szárnyalni” kezd az alaposan felújított-kibővített, ám az elmúlt időszakban hetente csupán egyetlen menetrend szerinti járatot működtető marosvásárhelyi nemzetközi reptér.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
szóljon hozzá!