2007. október 25., 00:002007. október 25., 00:00
Amint arról lapunkban beszámoltunk, 2002-ben a magyar állam 320 millió forint értékû támogatást ítélt meg erre a célra az egyházkerületnek. Ám a kormányváltás után a pénz már nem a református egyház kasszájába folyt be, hanem a Mecénás Alapítvány és a Nagyváradi Római Katolikus püspökség kapta meg. Az összegbõl Nagyváradon hozták létre az Ady Endre Kulturális Központot. Ioan Todoran kávási polgármester lapunknak elmondta, a tegnapi döntés értelmében a hévízforrás, illetve az azt övezõ 23 árnyi terület átkerül községi magántulajdonból községi köztulajdonba, majd hivatalosan is versenytárgyalást írnak ki a haszonbérbe adásra. A református egyházon kívül, a 70 fokos termálvíz kihasználására három vállalat is – két romániai és egy olasz – nyújtott be pályázatot, és hogy ki nyeri el a 49 évre szóló koncesszió jogát, azt a bírálóbizottság dönti majd el a benyújtandó tenderfüzetek elemzése után. Csûry István fõjegyzõ szerint az egyházkerület pályázati úton kívánja elõteremteni a beruházáshoz szükséges összeget.
Babos Krisztina
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.