Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2007. március 16., 00:002007. március 16., 00:00
A helyben maradók figyelmétaz ünnepség díszszónoka, Nagy Zsolttávközlési miniszter Kossuth Lajos intelménekidőszerűségére hívta fel : a haza örök,s nemcsak az iránt tartozunk kötelességgel, amelyvan, hanem az iránt is, amely lehet, s lesz. „A haladás,a modernizáció lehet csak a közösségünkmegmaradásának záloga. Egy olyan korban, ahol averseny, a gazdasági erő, a szakértelem, a felelőscselekvés határozza meg egy ország, egy nemzetfelemelkedését, nekünk, erdélyi magyaroknaka hagyományaink, szokásaink, szellemi és anyagiértékeink megőrzése mellett a fejlődésre,fejlesztésre, tudásra kell összpontosítanunk”– fogalmazott a miniszter. Kijelentette: az autonómiamibenlétét őszintén és kitartóankell elmagyarázni a romániai magyar közösségtagjainak és a román többségnek egyaránt.
Sepsiszentgyörgyön mintegyháromezren vettek részt csütörtökdélután a város központjában anemzeti ünnepet köszöntő rendezvényen. Eztmegelőzően az 1848-as emlékműnél koszorúztaka városi és Kovászna megyei elöljárók,RMDSZ-es politikusok, illetve az MPSZ és az SZNT képviselői.„Batthyány Lajos volt magyar miniszterelnök politikaiéletpályájának egyik mai üzeneteRomániának az, hogy számolnia kell a magyarkisebbség elégedetlenségével. Közösségünkszámára fontos, hogy törvényes eszközökkel,kitartóan, szívósan küzdjünk, amígaz önrendelkezés alkotmányosan, törvényesenés ténylegesen is megvalósul” – mondta TóthBirtan Csaba. A sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök szerint azeurópaiság fogalmát sem ártana újraértelmezni, mert sok gondot okoz a csatlakozás. Közösegyüttgondolkodásra szólította fel ajelenlévőket Albert Álmos polgármester, azRMDSZ alsó-háromszéki szervezeténekelnöke is, aki úgy vélte, amikor autonómiárólbeszélünk, akkor az 1848-as forradalom ésszabadságharc nemzeti tapasztalatnak számít.„Nem engedhetünk a 48-ból. Mi csak úgymaradhatunk meg magyarnak, európai magyarnak, ha nemzetiközösségünk önállóságából,regionális függetlenségünkből egy jottányitsem engedünk” – jelentette ki a polgármester.
Csinta Samu, Kovács Zsolt
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.
A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.
Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.
Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.
Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.
A rendezvény nemcsak a gasztronómiáról vagy a szükségletek kielégítéséről szólt, hanem a hagyomány folytatásáról, az őszi befőzés szokásának tovább éltetéséről.
Állagmegőrzési munkálatokat végeznek a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház északi tornyán és felső tetőszerkezetén, a munkálatokat a román Nemzeti Örökségvédelmi Intézet és a Főegyházmegye finanszírozza.
Több mint ezer marosvásárhelyi lakos írta alá azt a petíciót, amelyben arra kérik a hatóságokat, hogy az Azomureș számára kiadandó új integrált környezetvédelmi engedélybe szigorú feltételeket foglaljanak bele – tájékoztattak szerdán a kezdeményezők.
152 év után először szerelték le kedden a vajdahunyadi vár Buzogány-tornyán álló, Hunyadi János ábrázoló szobrot – jelentette be a dél-erdélyi város önkormányzata.