2011. június 15., 08:052011. június 15., 08:05
Az iskolaépítésre értesüléseink szerint összegyűlt a pénz, az építkezést azonban nem tudják elkezdeni, mert az illetékes hatóságok nem állítják ki a munkálatok elkezdéséhez szükséges engedélyt. „Senki kutyája lettünk” – panaszolta Nagy Erzsébet falugondnok, kifejtve, hogy a közigazgatási és területi szempontból fölöttébb furcsa státusban van a település, emiatt nem haladnak az ügyintézéssel. Háromkút ugyanis közigazgatásilag Gyimesközéplokhoz tartozik, azonban a terület, ahová az új iskolát építenék, Neamţ megye területén van. A falugondnok elpanaszolta, a Neamţ megyeiek azért tagadták meg az engedély kiadását, mert közigazgatásilag Gyimesközéplokhoz tartozik a település, a gyimesközéploki polgármesteri hivatal viszont nem állíthatja ki amiatt, mert nem a saját területükön épülne az intézmény. A falugondnok azonban bizakodó, mint mondta, ígéretet kapott Gyimesközéplok alpolgármesterétől, hogy közbenjár az engedélyek beszerzéséért.
Imre Anna tanítónő – aki az elmúlt évben, a természeti csapást követően gyűjtést kezdeményezett egy új iskola építésére – lapunk kérdésére akkoriban elmondta: az egy iskolai, egy óvodai és egy közösségi teremből álló épület annyira tönkrement, hogy nagyobb esőzések alkalmával beázik a mennyezet, és arra is volt példa, hogy óra közben hullott le egy hatalmas vakolatdarab a tetőről. Kifejtette, a régi, korábban falusi boltként szolgáló épület tatarozása akkora összegbe kerülne, hogy abból akár újat lehetne építtetni. Ezért igyekezett mindenkit meggyőzni arról, hogy a falunak szüksége van az iskolára, hiszen a jelenlegi hét elemistát rövidesen 16 óvodás váltja az iskolapadban, ráadásul a fiatal családokban nem ritka a három-négy gyerek.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!