Harmincmilliárd euró korszerűsítésre

Kolozsvár – A következő években Románia korszerűsítésére megközelítőleg 30 milliárd eurót kell fordítani – jelentette ki Kolozsváron Anastassios Bougas, az Európai Bizottság Regionális Politikákért Felelős Főigazgatósága Romániával foglalkozó részlegének vezetője.

Lázár Lehel

Lázár Lehel

2007. június 01., 00:002007. június 01., 00:00

Bougas az Európai Bizottság és az Északnyugati Fejlesztési Ügynökség közös szervezésében megszervezett Team Europe című konferencián vett részt. „Ebből 25 milliárd euróra rúg az uniós hozzájárulás, és megközelítőleg ötmilliárd eurót tesz ki az a summa, melyet az állami költségvetésből kell elkülöníteni” – magyarázta a szakember. Szerinte nagy kihívás az összeg megfelelő felhasználása, ehhez megvan a szükséges humán erőforrás, ám nem biztos, hogy az ország rendelkezik a szükséges műszaki feltételekkel. Ellenben úgy véli, a korszerűsítés megvalósításával makrogazdasági hatásként jelentkezik a bruttó nemzeti össztermék 25 százalékos növekedése és valamivel több mint 200 ezer új munkahely létrejötte. Ugyanakkor a kutatás is jelentős fejlődésbe lendülhet, amiből a teljes gazdaság hasznot húz.

Borbély László fejlesztési miniszter megnyitó-előadásában arról beszélt, hogy az uniós pénzalapok hatékony felhasználásának előfeltétele a koherens területfejlesztési stratégia kidolgozása. Az ország térségi és területfejlesztési stratégiáját még ez év végéig befejezik, ennek célja elősegíteni a térségi és a helyi területfejlesztési tervek összehangolását az országos célkitűzésekkel, valamint az Európai Unió regionális politikájával. Hangsúlyozta: átfogó szemléletmódra van szükség, illetve a területfejlesztési és az infrastrukturális programok összehangolására, valamint partnerségi viszonyra a központi intézmények és a helyi hatóságok között. A Team Europe az uniós intézményekben és politikában jártas, független szakértők hálózata. A konferencián megbeszélést folytattak a régiófejlesztésről, valamint a civil társadalom szerepéről, illetve az ezzel kapcsolatos uniós szemléletmód népszerűsítéséről.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 03., péntek

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben

Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.

Már sokan megkapták az oktatási-nevelési támogatást Erdélyben
2025. október 03., péntek

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc

Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.

Gyorshajtó gázolt el egy magyar fiút a járdán Kolozsváron – Radarokat és kerítéseket ígér Emil Boc
2025. október 02., csütörtök

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki

A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.

Sváb kulturális-turisztikai útvonalat alakítanak ki
2025. október 02., csütörtök

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai

Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.

Felfedezésre várnak a kutyfalvi Degenfeld-kastély újdonságai
2025. október 02., csütörtök

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól

176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.

Falopás Biharban: 50 ezer lejnyi tüzelőt koboztak el egy fuvarostól
2025. október 02., csütörtök

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.

Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza
2025. október 02., csütörtök

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten

A romániai lakosság a tavaly novemberi választások óta különösen érzékeny arra, hogyan formálódik a közbeszéd, és miként születnek a narratívák.

Illúziók, amelyek a mindennapjainkat alakítják – Filmről és propagandáról a Filmtettfeszten
2025. október 02., csütörtök

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál

Súlyos közúti baleset történt Brassó és Barcaföldvár között a DN 13-as főúton: egy 65 éves férfi életét vesztette, egy személy súlyosan megsérült.

Halálos baleset a 13-as főúton: két haszonjármű és egy személyautó ütközött Brassónál
2025. október 02., csütörtök

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök

Lemondott az RMDSZ Brassó megyei szervezetének elnöki tisztségéről Kirsch Gábor Ferenc, döntését a szervezet tisztújításához kapcsolódó, az elnöki posztra jelentkezett Toró Tamás körül kialakult botránnyal indokolta.

Brassó: nem enyhül a válság az RMDSZ-ben, lemondott a megyei elnök
2025. október 01., szerda

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok

Magyar kulturális napokat tartanak a Szilágy megyei Zsibón, Wesselényi Miklós szülővárosában. A rendezvény nem csupán szórakozást kínál, hanem közösségépítő, kulturális élményt nyújt egy olyan szórványtelepülésen, ahol ritkák a magyar nyelvű programok.

Zsibói Magyar Napok: Wesselényi szellemi örökségét viszik tovább, „soha nem hátrálnak meg” a zsibói magyarok