Hármasfaluban nem ragaszkodnak az ősi településnévhez

A három település földrajzilag ugyan összeolvadt, ám lakói a mai napig ragaszkodnak a régi határhoz, hagyományaikhoz. A Balavásártól Szováta irányába vezető műúton mindenki, függetlenül attól, hogy csókfalvi, szentistváni vagy atosfalvi, büszke identitására. Lehet is, hisz településeiket már a 14. századból származó írások is emlegetik.

Az államalapító királyunkról elnevezett egyetlen erdélyi település, Székelyszentistván 1332-ben a latin Sancto Stephano néven került a kor dokumentumaiba. Ugyanazon iratok tesznek említést Csókfalváról is. Atosfalvát a 16. században említik. A néphagyomány szerint a település egy pestisjárvány után keletkezett, amikor Székelyszentistvánról hat család menekült ide. Más nézet szerint a település neve az Ato személynévből származik. A falvak mai lakói között nincsenek etimológiai viták, nagy részüket a szocialista időkben kapott gyűjtőnév sem zavarja. „Mi tudjuk, hogy melyik falut hogy hívják, és még azt is, ki hova való” – egyszerűsíti le a kérdést egy középkorú asszony, amikor a visszakeresztelésről kérdezzük. Az üzletbe siető hölgy csak akkor gondolkodik el, amikor meg szeretném tudni, fülének melyik megnevezés tetszik jobban: a Székelyszentistván vagy a Hármasfalu? „Én is székelynek tartom magam, és tudom, hogy ki volt az első királyunk!” – húzza ki magát, majd büszkén mosolyogva elköszön.

Nem csak buldózerrel rombolhatnak

„Falvakat nem csak buldózerrel lehet eltüntetni” – állítja Kiss Dénes református lelkipásztor, a visszakeresztelés egyik kezdeményezője, aki Csoóri Sándorral együtt vallja, hogy a Hármasfalu „álarcos név”, amit a kommunista hatalom erőszakolt a három magyar településre. A tiszteletes, aki éveken keresztül különböző fórumokon küzdött az ősi nevek visszaszerzéséért, belefáradt a szélmalomharcba. „Az elöljárók érdektelenek, a lakosság szintén. Nem is csoda, hisz az utóbbi két évtizedben nagyon kicserélődött, ma már olyanok lakják a falvakat, akik jogokat és segélyeket követelnek maguknak, de kötelességeik nincsenek” – utal Kiss Dénes az etnikai arányok változására. Példaként a tizenegynéhány év után kihagyott Szent István-napi ünnepet hozza fel. Mint mondja, másfél esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy egyeseknek feltűnjön, hogy a lelkész és kis csapata nem szervezték meg a hagyományos augusztus 20-ai ünnepélyt. „Könnyű úgy egy népnek az identitását ellopni, ha hagyja” – vonja le a szomorú következtetést a pap. Éppen ezért nem szabad mindent kizárólag a lakókra bízni, akik közül sokan, mihelyt zsebbe kell nyúlni, megtorpannak, állítja Márton Zoltán, az Magyar Polgári Párt (MPP) volt megyei alelnöke. Példaként a közeli Nyárádszereda esetét hozza fel, ahol éppen a legtehetősebb réteg , a vállalkozók tiltakoztak a főter Bocskai Istvánról való elnevezése ellen. Szerinte fontos pillanatokban a vezetőknek kell felvállalniuk a döntést. Márton azonban nem tartja szerencsésnek, hogy a javaslattal a kisebbségben lévő MPP rukkoljon elő. „Könnyen megeshet, hogy a polgármester és az RMDSZ már csak sportból is nemet mond, mint megannyi kezdeményezésünkre” – figyelmeztet.

Az utódokra nem lehet számítani

A hivatalosságok közül többen és többször is ígéretet tettek arra, hogy segítenek Erdély egyedüli olyan településének, mely fél évszázaddal ezelőtt még az államalapító szent királyunkról volt elnevezve. E tekintetben az RMDSZ politikusai szinte teljesen kiábrándították az ügy szorgalmazóit. „Elvetettük a problémát, mert megosztaná a három falut. És amúgy is minek, hisz mi mindhárom települést a régi nevén emlegetjük?!” – hárítja el a kérdést a szövetség helybéli elnöke, amikor a Szent István-i hagyaték ápolását feszegetjük. Nemes András szerint – aki mellesleg a helyi önkormányzat tagja is – az ügynek anyagi vetülete is van, hiszen a személyazonossági cseréje legalább tíz lejbe kerül. A helyi RMDSZ inkább azt szerette volna, ha a három, egyberagasztott falut sikerülne leválasztani a községközponttól, a kezdeményezés azonban kudarcba fulladt. A sikertelenség már akkor borítékolható volt, mikor a bukaresti Băneasa repülőtér takarítónője telefonon arról értesítette a hármasfalusiakat, hogy dossziéjukat az illemhelyen találta meg. „Ennyit az RMDSZ-es megyei- meg csúcsvezetők hozzáállásáról” – jegyzi meg epésen Márton Zoltán. Szerinte a három település nemcsak a magas rangú vezetők érdektelenségének az áldozata, magyar ügyekben a makfalvi polgármesterre sem lehet számítani. A szinte színmagyar község elöljárója, Zsigmond Vencel legutóbbi mandátuma alatt többször túltett román nacionalista kollégáin. Akkor került az erdélyi közvélemény figyelmébe, amikor hadat üzent a polgármesteri hivatalra kitűzött székely zászló kifüggesztőinek. A múlt év elején több helyi magyar nemzetiségű tanácsos ellen tett bűnügyi feljelentést, majd a román rendőrrel próbálta leszedetni a lobogót. „Egy magyarellenes magyartól várjuk el, hogy tegyen valamit Szent István tiszteletére?” – kérdez vissza a valamikori Székelyszentistván központjában egy idős bácsi, aki még a kérdés feltevése előtt tisztázni kívánja, hogy nem az MPP vagy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) tagja.
„Ha egy kicsit mozgósítanánk a népet, nem hinném, hogy az emberek nemet mondanának a falvak visszakeresztelésére” – állítja Csonta Ferencz, aki valamikor a község alpolgármesteri tisztségét is ellátta. Az RMDSZ-ből az MPP-be átállt önkormányzati képviselő abból indul ki, hogy a helyiek kizárólag a történelmi elnevezéseket használják. Valamikor mindhárom falunak külön bírója volt, de csak egy jegyzőséget tartottak fenn. A különbségek most is érződnek, főként a vallás tekintetében. A csókfalviak nagy része unitárius, Székelyszentistvánon és Atosfalván református többség van. „Az identitástudatra lehetne alapozni” – véli Csonta. Ennek köszönhetően került az államalapító mellszobra a valamikor Szent Istvánról elnevezett falu református templomának udvarára. Szintén az identitástudat vezényelte a helyi általános iskola vezetőségét, hogy a magyar királyról nevezze el azt. A tanintézet azonban a tanfelügyelőség gáncsoskodásai miatt hivatalosan ma sem viselheti a választott elnevezést, de az épület homlokzatán mégis áll a Szent István nevét tartalmazó kétnyelvű tábla. „Legalább erre a szintre kellene eljutnunk, hogy a falvak elejére kerüljön ki a tábla. Ha nem szabad kihelyezni az útmentére, akkor magánterületre kéne kitenni” – javasolja Márton Zoltán, s mivel az övé a hármas település első lakóháza, megfogadja, hogy kerítésén belülre táblát helyez ki, melyen hatvan esztendő eltelte után ismét a Csókfalva elnevezés lesz olvasható.