
Fotó: A szerző felvétele
2011. május 26., 08:162011. május 26., 08:16
Călin Mocan igazgató és csapata a Körösök Vízügyi Igazgatóságával, valamint a Bihar Megyei Környezetvédelmi Ügynökséggel közösen ellenőrizte a hét elején Kisszegyesd (Sighiştel) környékén a helyi patak vizét, és kiderítette: a közelben gyárat működtető European Drinks élelmiszergyártó miatt döglött meg több hal azon a szakaszon. A gyárból a rosszul megépített szennyvízelvezető rendszeren keresztül olyan szerves anyagok kerültek a patakba, illetve a Fekete-Körös egyik ágába, amelyek oxigént vontak el a vízből, ezért pusztultak el a halak. Az igazgató hangsúlyozta: nincs szó akkora léptékű halpusztulásról, mint 2009-ben, amikor ugyanez a vállalat kapott bírságot hasonló okból.
Most a vízügyi igazgatóság rótt ki 35 ezer lejes büntetést a nagyváradi székhelyű cégre, és egyúttal arra kötelezi a vaskohsziklási gyárat, ahonnan a szennyezés eredt, hogy építse újjá elavult és szakszerűtlenül megépített csatornarendszerét, hogy ne kerülhessen többé szennyező anyag a folyóvizekbe.
Mint arról beszámoltunk, a környezetvédelmi őrség nemrég a Nagyvárad Őssi lakónegyedének közelében disznóhizlaldát működtető Nutripork Kft.-t is megbírságolta ötvenezer lejre, mivel már második éve terjeng elviselhetetlen bűz a farm körül, amit az Őssiben és a Rogériuszon egész nyáron érezni. Călin Mocan bejelentette: az őrség, illetve a kormánybiztosi hivatal jelzése alapján a kolozsvári székhelyű Regionális Környezetvédelmi Ügynökség hatvan napos ultimátumot adott a cégnek, hogy szüntesse meg a kellemetlenség okát: cserélje rendszeresen a szénát az állatok alatt, és találjon megoldást az erjedő hulladék és takarmány megfelelő tárolására. A regionális szerv a cég környezetvédelmi engedélyének visszavonását is kilátásba helyezte.
Călin Mocan szerint a negyvenöt éves, elavult technológiát alkalmazó és minden szempontból leromlott állapotú városi hőerőmű szűrőrendszerét is ki kellene mielőbb cserélni. Az erőmű szolgáltatja a villamos áramot, illetve a meleg vizet és a távfűtést is a város legnagyobb részének, ám 2013-ig EU-konformmá kell válnia. Ezt ígérete szerint vissza nem térítendő támogatásból meg is oldja addigra a többségi tulajdonos helyi önkormányzat, de Mocan azt mondja, az erőmű annyira szennyezi a város levegőjét, hogy addig is tenni kell valamit. Felszólította a hőerőmű vezetőségét, egy héten belül készítsenek tanulmányt arról, hogy a jelenleg használatban lévő kazánok elektromos szűrőit mennyi pénzből lehetne újakra cserélni. Mocan becslése szerint az összeg nem haladná meg a félmillió eurót, ezt pedig „egy-egy járdaszegély vagy néhány méternyi aszfaltozás” megspórolásával ki is fizethetné a város. Az őrség idén már nyolc ellenőrzést folytatott az erőműben, és többször megállapította a károsanyag-kibocsátás határértékének túllépését – kétszer bírságot is kiszabott.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!