2011. június 06., 08:482011. június 06., 08:48
A kislányt a többi strandoló kiszabadította ugyan, és a városi kórház sürgősségi osztályára szállították, de az életét már nem tudták megmenteni. A strandokat üzemeltető önkormányzati cég illetékesei közölték, a kislánynak nem lett volna mit keresnie a medencében, mivel korábban bejelentették, hogy hamarosan leeresztik a vizet. Az áldozat nagyanyjával látogatott ki a strandra, az azonban a baleset időpontjában nem volt a közelben, így nem tudott a segítségére sietni, amikor a strand alkalmazottai elkezdték leengedni a medence vizét, az ennek nyomán keletkezett örvény pedig leszippantotta.
A kislány az erős szívóhatás miatt nem tudta kiszabadítani magát és megfulladt. Florin Alexandru szóvivő szerint az úszómester a szabályzatnak megfelelően figyelmeztette a medencében tartózkodókat, hogy hagyják el azt, azonban mire észrevette, hogy a kislány bajba került, és a segítségére sietett, már késő volt. Mint elmondta, a baleset idején hiányzott a lefolyócsatorna bemeneti nyílását védő fémrács, bár az a medence feltöltésekor még a helyén volt. A rendőrség nyomozást indított.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
szóljon hozzá!