Hagyományőrzés és vállalkozói fórum Alfaluban

Gyergyócsomafalva, Gyergyóújfalu és Gyergyóalfalu önkormányzatának futball rangadójával kezdődött a négynapos Alfalvi Falunapok; a csütörtöki bajnokságot évek óta először a gyergyóalfalvi önkormányzat csapata nyerte meg. A rendezvénysorozatot a hagyományhoz híven idén is a Szentháromság búcsú előtti hétvégén szervezték meg; az ünnepségről nem hiányoztak a sörsátrak és lacikonyhák sem.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2006. június 12., 00:002006. június 12., 00:00

Hargita megye
A gyergyóalfalvi napok keretében vállalkozói fórum is zajlott, amelyre a község cégtulajdonosait hívták meg; a rendezvényre számos érdeklődő érkezett a környékbeli településekről is. A résztvevőknek többek között Bogos Zsolt államtitkár, Szabó Sámuel, az országos SAPARD-ügynökség igazgatója, valamint Németh Attila, az Új Kézfogás Közalapítvány elnöke tartott előadást. „A fórum megszervezésével kettős célt követtünk: egyrészt első kézből akartunk hozzájutni a vállalkozást fejlesztő programok információihoz, másrészt lehetőséget próbáltunk biztosítani vállalkozóinknak arra, hogy problémáikat közvetlenül az illetékeseknek mondhassák el” – mondta el a Krónikának György István polgármester. Petres Sándor, a Hargita Megyei Tanács alelnöke arra hívta fel a jelenlevők figyelmét, hogy ne „kívülről” várják a támogatást, hanem készítsenek életképes üzleti terveket, amelyekkel részt vehetnek az uniós csatlakozás előtti vállalkozásfejlesztő programokban. „Ezen a vidéken kevés az igazi vállalkozó: mindenki próbálja megoldani a maga kis ügyeit, de nem mernek kockázatot vállalni” – jelentette ki Gál Sándor helyi vállalkozó.
A Felszállott a páva című hagyományőrző seregszemlén a környékbeli települések iskoláiból érkező csoportok népi táncokból, gyermekjátékokból, népdalokból álló műsort adtak elő. A találkozó célja nem a megmérettetés, hanem az ismerkedés, illetve egymás hagyományainak megismerése volt.
Az Alfalvi Falunapok műsorán több színházi előadás is szerepelt: pénteken a marosvásárhelyi Hahota Társulat, szombaton pedig a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház társulata szórakoztatta a közönséget. Esténként neves együttesek, többek között a baróti TransylMania, a maroshévízi Lukasso, a kézdivásárhelyi Melody Band koncerteztek.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek
2025. szeptember 27., szombat

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat

A nyelvtanulás hosszú távon nagy mértékben megtérülő türelemjáték, a leggyorsabban pedig élő gyakorlással lehet elsajátítani egy nyelvet – vallja Popa Gitta, aki szerint fontos, hogy a román nyelv tanulása szeretetteljes, interaktív közegben történjen.

Románnyelv-tanulás: pozitív asszociáció, sikerélmény segítheti a magyar diákokat