Fotó: Krónika
2007. június 21., 00:002007. június 21., 00:00
A sepsiszentgyörgyi „mamutblokk” 9. emeletén, a 46-os számú lakrészben 2006. március 13-án délután csaptak fel a lángok. A lakás tulajdonosa, Harrington Szánthó Anna – Donald Harrington néhai New York állambeli szenátor özvegye – 96 éves édesapjával volt otthon. A tüzet a szomszédok gyorsan észrevették, ám a tömbházban egy korábbi meghibásodás miatt éppen nem volt víz, így nem sikerült időben eloltani. A lángok és a füst gyorsan terjedt, a tűzoltók nehezen jutottak fel a felső emeletekre. Ugyanakkor a fennrekedt lakók mentésével is sok idő telt el, így csak este fél kilencre sikerült teljesen eloltani a tüzet. Három emelet teljesen kiégett, a tömbház tartószerkezete meggyengült, 19 család otthonában összesen 234 ezer lej értékű kár keletkezett.
A tömbház jelenleg felújítás alatt áll, távolról látszik, hogy a felső emeleteken dolgoznak. A sepsiszentgyörgyi önkormányzat kérésére a kormány pénzt utalt ki a tartószerkezet megerősítésére. A munkálatokat már tavaly elkezdték, a javításokkal megbízott vállalkozás illetékesei azt ígérik, néhány héten belül befejezik a felújítást.
„Gyakorlatilag foglyok vagyunk saját otthonunkban. Tízszer is meggondolom, hogy elmenjek-e valahová, hiszen utána fel kell mászni a tizenegyedik emeletre” – panaszolja egy középkorú asszony. A felvonó ugyanis nem működik, mivel a tűzeset óta nem biztonságos a beindítása.
A tűz miatt megváltozott az ott lakók élete. Annak a néhány órának a történetét ma is percre pontosan fel tudják idézni. Emlékeznek, hol álltak, amikor megérezték a füstöt, mennyi idő alatt érkeztek a tűzoltók, ki mit mondott, és ki mit tett. „Jöttem az üzletből, lángolt az egész emelet, és láttam, édesanyám ott áll az ablakban” – idézi fel egy nő. „Két gyermekünket csak a tető felé tudták menekíteni a tűzoltók, sűrű volt a füst, és forró az egész lépcsőház” – emlékszik egy másik. Fényképeket mutogatnak megolvadt kazánokról, kormos falakról, kiégett bútorokról, megpörkölődött könyveket és családi fotókat vesznek elő. Biztosítása egyetlen tulajdonosnak volt, a többiek abban bíztak, a tűz okozója megtéríti a kár legalább egy részét.
Az ügyészség nem hisz a tűzoltóknak
A rendőrség hivatalból indított bűnvádi eljárást Harrington Szánthó Anna ellen, az ügyészség azonban megszüntette az eljárást a gyanúsított ellen, akit sem szándékos, sem véletlenül okozott gyújtogatásban nem találtak vétkesnek. A hatoldalas dokumentum részletesen taglalja a tanúvallomásokat, és a tűzoltók jelentését. A tanúk nyilatkozatai ellentmondásosak: miközben egyesek azt állítják, hogy a gyanúsított ittas volt, mások szerint soha nem ivott. Többen hallották, amint azzal fenyegetőzött, hogy felgyújt mindent, de akad, aki szerint nem mondott ilyent. A tűzoltói jelentés egyértelműen arra mutat rá, hogy szándékos gyújtogatás történt. Kizártak minden más lehetőséget, a rövidzárlatot, az elektromos szikrát, a meghibásodott melegítőt, az ottfelejtett égő cigarettát, és arra a következtetésre jutottak, hogy valaki nyílt lánggal, öngyújtóval vagy gyufával lángra lobbantott egy textíliát, valószínűleg a függönyt. Jelentésükben a tűzoltók arra is alapoztak, hogy a gyanúsított 1995-ben megpróbálta felgyújtani a homoródjánosfalvi unitárius templomot, több öngyilkossági kísérlete volt, és a tűz keletkezésekor is ittas volt. Az ügyész azonban szubjektívnek találta a tűzoltók érveit, és úgy döntött, nincsenek megalapozott bizonyítékok arra, hogy szándékosan vagy véletlenül Harrington Szántó Anna okozta a tüzet. Az ellene indított eljárást így megszüntették, kártérítés kifizetésére nem kötelezik.
Megkeresésünkre Ilie Roşculeţ, a tűzoltó alakulat szóvivője elmondta, a jelentésbe foglalt megállapításaikat, miszerint a tüzet szándékos gyújtogatás okozta, továbbra is fenntartják. „A mi munkánk befejeződött a lángok eloltásával, a tűz keletkezésének okát kivizsgálta a szakértői bizottság. Az ügyészség döntését nem tisztünk kommentálni” – fogalmazott Roşculeţ.
Dühösek, de nem fellebbeztek
A kárvallottak nem fellebbezték meg a döntést. Húsz nap állt a rendelkezésükre, ám tétováztak. „Egy amerikai szenátor özvegyének annyi pénze van, hogy egy seregnyi ügyvédet állíthat csatasorba. Esélyünk sincs a győzelemre” – mondja elkeseredetten egy asszony. „Vérlázító az ügyészség döntése, ha nem ő okozta a tüzet, akkor ki? Nem csak a tűz okozta kárt kellene megtérítenie, hanem erkölcsi kártérítést is kellene fizetnie, hiszen több mint egy éve miatta kénytelenek vagyunk gyalog feljönni a tizedik emeletre” – elégedetlenkednek a lakók. Dühösek, megkeseredettek. Szabó Bojta Bendegúz ügyvéd úgy látja, a döntést kellett volna záros határidőn belül megfellebbezni. Polgári pert lehet ugyan indítani, de már a bűnügyi eljárás során eldől, ki a tettes, és bűnös-e a gyanúsított. Ha a bíróság úgy döntött, hogy a gyanúsított ártatlan, ez a büntető perrendtartás 22. cikkelye értelmében a polgári perben is felhasználható, és ez alapján felmenthetik az idős asszonyt. „Újabb bizonyítékokat kellene találni a bűnösség alátámasztására” – fejtette ki a jogász.
Harrington Szánthó Anna a jegyzőkönyv szerint, azt vallotta, a tűz napján megivott két pohár port, bevett négy Tylenol tablettát, beszélgetett a bejárónővel, majd elaludt. Ezután nem emlékszik semmire, már csak a kórházi ágyon tért magához. Harrington Szánthó Annát többszöri megkeresésre sem sikerült elérnünk, telefonja ki volt kapcsolva, SMS-ben küldött megkeresésünkre pedig nem válaszolt.
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.