2011. november 22., 07:502011. november 22., 07:50
A népszavazást csak a tanácselnök vagy a tanácstagok legalább egyharmada kezdeményezheti – a háromszéki önkormányzatnál az MPP kilenc tagja nyújtotta be a tervezetet, így egy tag hiányzott, hogy meglegyen a szükséges egyharmad. A vita során hiába csatlakozott egy RMDSZ-es képviselő, azt már nem veszik figyelembe, mondta György Ervin. A prefektus szerint a másik kifogásuk, hogy a tervezetet közvitára kellett volna bocsátani. A határozat tartalmilag sem helytálló, mert egy létező megye határainak módosítására csak az államfő vagy a parlament írhat ki népszavazást – hívta fel a figyelmet. A prefektustól azt is megtudtuk, véletlen volt, hogy az ő távollétében Valentin Ionaşcu alprefektus írta alá a visszavonásra vonatkozó felszólítást. György elutasította azokat a vádakat, miszerint a magyar vonatkozású ügyekben a román alprefektusra hárítja a felelősséget.
A népszavazás megszervezéséről és lebonyolításáról szóló 2000/3-as számú törvény módosítására kidolgozott javaslatát nyújtotta át eközben tegnap Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés, illetve az RMDSZ Országos Önkormányzati Tanácsának elnöke Kelemen Hunor szövetségi elnöknek.
A népszavazás megszervezéséről és lebonyolításáról szóló 2000. évi 3-as számú törvény 13. cikke (3) bekezdése, a módosító javaslat révén az alábbira változna: „A községek, városok és megyék területi felosztására irányuló törvénytervezetek vagy jogalkotási javaslatok kizárólag az adott területi-közigazgatási egység lakosainak előzetes, népszavazás által történő konzultációja után terjeszthetők a parlament elé elfogadásra. Ebben az esetben a népszavazás szervezése kötelező, és egy érvényes népszavazással elutasított törvénytervezet vagy jogalkotási javaslat nem terjeszthető a parlament elé. A népszavazással elfogadott törvénytervezetet vagy jogalkotási javaslatot, a népszavazásra előterjesztett formában, módosítások nélkül kell a parlamentnek előterjeszteni, illetve szavazásra bocsátani.” Ez Borboly Csaba szerint megakadályozná a visszaéléseket.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
Sajátos feladatot osztott ki a megye vidéki rendőrőrsein tevékenykedő állománynak Szatmár megye rendőr-főkapitánya: naponta le kell mérniük a felhasznált tűzifamennyiséget.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szombaton kiadott időjárás-előrejelzése szerint vasárnaptól kedd délelőttig esőre, a szél élénkülésére, 1500 méter fölött pedig havas esőre és havazásra kell számítani Romániában.
Nem épül lakópark Nagybánya ikonikus természeti-kulturális örökségére, a Kereszthegyre a város polgármestere szerint. Egy helyi civil szervezet vezetője viszont állítja: nincs garancia erre.
Holtan találtak csütörtökön este a Beszterce-Naszód megyei Ilvamagura közelében egy bölényt, amely az elmúlt hetekben jelent meg a környéken.
Megkezdődött a feketetói őszi vásár: október 8. és 11. között ismét emberek tízezrei lepik el a Sebes-Körös partját, hogy Erdély egyik legrégebbi és legnagyobb régiségvásárán keressenek kincset a kacatok között.