2007. szeptember 28., 00:002007. szeptember 28., 00:00
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke feltárta: Kiss Sándor, a Bihar Megyei Tanács – egyben az RMDSZ területi szervezetének – elnöke személyesen kereste fel hivatalában, és támogatásáról biztosította, ha nem indul függetlenként, sőt arról próbálta meggyőzni, próbálja belülről megreformálni a szövetséget. Tőkés azzal vádolta az RMDSZ-t, hogy politikai klientúraépítés céljából kormánypénzeket eszközöl ki különböző református templomok finanszírozására, megkerülve az egyházi hierarchiát. (A szövetség csütörtöki tájékoztatója hírül adta: az RMDSZ kormányzati tisztségviselőinek közbenjárására a Tăriceanu-kabinet 3,5 millió lejt ítélt meg az erdélyi történelmi egyházak számára, 90 templomépület és más egyházi intézmények építési, javítási munkálataira.) „Az RMDSZ eddig azt hangoztatta, hogy az egyház ne politizáljon. Ehhez képest jelöltlistája második helyét egy református lelkész foglalja el, ugyanakkor egyházi emberek csatasorba állításával igyekszik megoszlást kelteni az egyházak hívei, a magyarság sorában” – mondta Tőkés László.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.