Hirdetés

Gyökerestől mentenék meg a fákat Marosvásárhelyen

Egy, a fák gyökerestől való kiemelésére és átültetésére alkalmas munkagép megvásárlását javasolja a marosvásárhelyi városházának Olimpiu Sabău-Pop helyi tanácsos.

Szucher Ervin

2016. február 10., 12:282016. február 10., 12:28

A szociáldemokrata (PSD) politikus a nyugati országokban bevált módszer alkalmazását szeretné meghonosítani az olyan esetekben, amikor például útszélesítés miatt fát kell eltávolítani.
„Az utóbbi években túl sok fa esett az útkorszerűsítési munkálatok áldozatául Marosvásárhelyen. Ennek szeretnék véget vetni” – jelentette ki lapunknak Olimpiu Sabău-Pop, amikor tervéről faggattuk.

A PSD-s önkormányzati képviselő egy olyan határozattervezetet dolgozott ki, melynek értelmében a városháza még idén megvásárolhatná az erőgépet, melynek segítségével több évtizedes fákat is ki lehet emelni gyökerestől és átültetni egy másik helyre. Sabău-Pop szerint nem mindegy, hogy az útszélesítések miatt a járda széléről kivágnak egy több évtizedes fát, és helyébe néhány méterrel odébb ültetnek egy fiatal csemetét, vagy ugyanazt az egészséges, fejlett fát helyezik arrébb.

Az önkormányzati képviselő utánanézett a berendezésnek: Nyugaton egy ilyen gép mintegy hetvenezer euróba kerül, ami szerinte egy akkora költségvetéssel rendelkező település esetében, mint Marosvásárhely, nem nagy tétel. Éppen ezért Olimpiu Sabău-Pop reméli, hogy tanácsoskollégái még e hónap végén elfogadják kezdeményezését, majd a kiadást beiktatják a februárban amúgy is módosításra szoruló 2016-os költségvetésbe. Tudomása szerint Romániában egyelőre csak a temesvári városháza rendelkezik hasonló géppel.

Kérdésünkre, hogy mit vár az ügyben a nem túl környezetbarát városvezetéstől, a kezdeményező azt mondta: észszerűséget és jóérzést. Hozzátette, már felkészült a gáncsoskodó kérdésekre, és erdész szakemberektől megérdeklődte, mekkora túlélési esélye van egy átültetett, több évtizedes fának. Mint kiderült, amennyiben szakszerűen emelik ki a földből, kilencvenszázalékos esélye van a megmaradásra.

„Nem arról van szó, hogy hozunk a Kárpátokból egy hatalmas fenyőt, és azt próbáljuk beültetni a vásárhelyi talajba, hanem arról, hogy egy meghonosodott fát néhány méterrel odébb helyezünk” – magyarázta. Mindez az út- és a járdaburkolat felszedésével is járhat, de egy fa akkor is értékesebb néhány négyzetméter aszfaltnál vagy térkőnél, mutatott rá. Hogy minél meggyőzőbb legyen, a PSD-s képviselő egy kisfilmet is feltöltött Facebook-oldalára, amelyből kiderül: Európa civilizáltabb részeiben a famentési akció rutinmunkának számít.

Csegzi Sándor szerint is üdvözlendő lenne egy efféle szerkezet beszerzése, bár Dorin Florea polgármester tanácsosa belátja: nem tudja, hogy a szerkezet mekkora törzseket képes majd átültetni. „Nem vagyok szakember, de azzal tisztában vagyok, hogy egy fa átültetése nemcsak egy ilyen gépen múlik, hanem a gyökér megmentésén és a talaj előkészítésén is” – mondta, hozzáfűzvén, hogy „kicsiben” ő is gyakorolja a Nyugaton meghonosodott módszert. Karácsonyfaként már hosszú évek óta cserepes fenyőt vásárol, és a tavasz beköszöntével kiülteti azt.

„Jó lenne megmenteni a több tíz éves vagy akár évszázados platánfákat és tölgyeket, de Marosvásárhely alapvető gondja nem merül ki ennyiben. Meg kell vívni a harcot az újonnan ültetett és gyakran vandalizált csemetékért, a lakónegyedi fákért, amelyek közül lehet, hogy van olyan is, amely nem is túl szép, nem is túl értékes, a lakók nagy része mégis érzelmileg kötődik hozzá” – fejtette ki Csegzi.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
Hirdetés