Hirdetés

Gyógyul a kizuhant gyermek

Sepsiszentgyörgy – Leváltották a gyermekgyógyászati osztály vezetőit, a közvetlen felelőst még keresik. A három és fél éves kislányt ért baleset miatt a sepsiszentgyörgyi kórház vezetősége leváltotta tisztségéből a gyermekgyógyászati osztály vezető főorvosát és a főnővért – jelentette be dr. Albert István. A Dr. Fogolyán Kristóf Kórház igazgatója hozzátette, a baleset közvetlen felelősének azonosítása érdekében folytatják a vizsgálatot.

2007. március 23., 00:002007. március 23., 00:00

Ugyanakkor csütörtökönsűrűbb rácsozatot szereltek a gyermekgyógyászatiosztály ablakaira, hogy többé ne fordulhasson előa keddihez hasonló baleset. Az igazgató elmondta: akórház belső vizsgálata – amelynek véglegeseredményeit jövő hétre ígérte –független a rendőrség nyomozásától.„A kórház szabályzata szerint az osztályvezetőorvos és a főnővér felel a gyermekgyógyászatiosztály tevékenységéért, mégakkor is, ha távollétükben történikbaleset, ezért dr. Molnár Máriát ésSzőcs Viola főnővért leváltottuk” – mondta.
Mint arról beszámoltunk afelügyelet nélkül hagyott kislány agyermekgyógyászati osztály folyosójánjátszadozott, felmászott egy padra, és átbújtaz ablak elé szerelt rácson. Az ötödikemeletről a második emeleten lévő teraszra zuhant.Dr. Albert elmondta, a brassói kórháztájékoztatása szerint a kislány csütörtökreggel magához tért a kómás állapotból,agyrázkódást és lábszárcsonttöréstszenvedett, a körülményekhez képest állapotakielégítő. A Krónika kérdésére,hogy a személyzet hiányával magyarázható-eaz, hogy a kislány felügyelet nélkül maradt,az igazgató határozott nemmel válaszolt. „Azosztályon az előírásoknak megfelelő számúnővér és ápoló van. Egy nővérnek14, egy ápolónak 30 ágyat kell ellátnia,a baleset napján is ennyien voltak” – mondta az igazgató,aki szerint a személyzet a baleset pillanatában akórtermekben tartózkodott.
Mint kiderült, az ablakbólkizuhant kislány szüleit csupán egy nappal abaleset után, azaz szerda reggel értesítettéka történtekről. Értesülésünkszerint a bodzafordulói családot először atelepülés rendőre, majd a kórházvezetősége tájékoztatta. A gyerek édesapjaa sajtónak elmondta: megdöbbenéssel fogadtáka baleset hírét, és felrótta a kórházvezetőségének, hogy csak másnap reggelértesítették őket. Bejelentette, amennyibenlánya maradandó károsodást szenved,bepereli a kórházat. : „Azért nem értükel őket, mert a kórházban csak egy címet adtakmeg, a családnak nincs telefonja. Végül abodzafordulói polgármesteri hivatalhoz telefonáltunk,a polgármester odahívta a családot, ígyléptünk velük kapcsolatba. Nincs tudomásunkarról, hogy pert terveznek a kórház ellen,legalábbis amikor az apával beszéltünk, eztnem említette” - mondta Albert.
A kórházgyermekgyógyászati osztályát csütörtöktőldr. Péter Margaréta vezeti, a főnővér KovácsGizella, a leváltott vezetők továbbra is az osztályondolgoznak. Eközben a Kovászna megyei rendőrség isfolytatja a nyomozásokat.

K. Zs.


Életet mentett a ruhaszárító

Egy nyolcadik emeleti lakásablakából esett ki szerda este egy háromévesgyermek Bukarestben. A kislányt azonnal kórházbaszállították. Az orvosok véleményeszerint a gyermek jól van, komolyabb sérüléseketnem szenvedett, mivel esés közben előbb a hatodikemeleti ruhaszárító, majd a harmadik emeletenfelszerelt légkondicionáló berendezéstompította az esés erejét. A baleset akkorkövetkezett be, amikor a gyermek édesanyja vásárolniment, és rövid időre magára hagyta a lakásbana kislányt.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
2026. április 24., péntek

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is

Jóváhagyta a bukaresti közlekedési minisztérium a zilahi körgyűrű újabb, északi szakaszának projektjét, amelyet 140 millió euróból valósíthatnak meg. Az újabb beruházás a késések és a kínai kivitelezői premier miatt hírhedtté vált déli szakaszt követheti.

Látóhatáron belül a zilahi körgyűrű északi szakasza is
Hirdetés
2026. április 24., péntek

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót

Rövid idő alatt széles körben elterjedt Bodor János, a Háromszék újságírójának videója, amelyben egy székelyruhás alak egy, a Tisza Párt logójával ellátott „poloskát” kaszabol.

Etikai vétség miatt marasztalta el a MÚRE a poloskát kaszaboló videót közzétevő székelyföldi újságírót
2026. április 24., péntek

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a péntek este kezdődő 33. Szent György Napokon, amely május 3-áig várja a közönséget Sepsiszentgyörgyön.

Az erdélyi és a helyi alkotóké lesz a főszerep a 33. Szent György Napokon
2026. április 24., péntek

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma

Erdélyben enyhén csökkent a Szülőföldön Magyarul Program keretében nyújtott oktatási-nevelési támogatást kérelmezők száma, ami demográfiai okokra vezethető vissza – derül ki a Rákóczi Szövetség gyorsjelentéséből.

Oktatási-nevelési támogatások: Erdélyben enyhén csökkent a kérelmezők száma
Hirdetés
Hirdetés