
2011. március 09., 09:052011. március 09., 09:05
A Regionális Operatív Programhoz benyújtandó projekt keretében négy menedékház épül Hargita megyében, így Hargitafürdőn, a Madarasi-Hargitán, a Gyilkos-tónál és Maroshévízen. A projekt célja a hegyvidéki turizmusban rejlő lehetőségek hasznosítása korszerű hegyimentőrendszerrel biztosított minőségi szolgáltatások révén. A projekt összértéke meghaladja a 7,5 millió lejt.
„Azt szeretnénk, hogy a turisták biztonságban érezzék magukat a mi hegyeink között” – hangsúlyozta Borboly Csaba, Hargita megye tanácselnöke azon a helyszíni terepszemlén, amelyen többek közt szemügyre vette a Gyilkostó üdülőtelepen épülő hegyimentőbázist, illetve rövid eszmecserét folytatott a helyi vállalkozókkal. Mint mondta, azt szeretné, ha a turizmus szempontjából Hargita megye a legbiztonságosabb térség lenne, ugyanakkor jó lenne a gyerekeket is a természetbe vinni és rászoktatni a hegyek szeretetére. A korszerű, tágas faépületekben nemcsak a hegyimentőknek biztosítanak emberi körülményeket, ezeket felszerelik a mentéshez és elsősegélynyújtáshoz szükséges minden kellékkel. Az alakulat speciális járműveket is kap, felújítják a hegyimentők személyes felszerelését, kommunikációs és elsősegélynyújtáshoz szükséges eszközökkel látják el ezeket. Noha az épület már áll, még sok munkálat van hátra, átadását szeptemberre tervezik.
A hegyimentőbázis szemrevételezése után Borboly Csaba a helyi vállalkozókkal ült tárgyalóasztalhoz, meghallgatva panaszaikat. Kiderült, legnagyobb gondjuk továbbra is a víz- és csatornahálózat hiánya. „Víz- és szennyvízhálózat nélkül nincs turizmus” – szögezte le Kádár Jenő, a gyilkostói vállalkozók képviselője, kifejtve, megfelelő infrastruktúra hiányában csupán „egynapos kirándulásra” jönnek a látogatók. A probléma megoldására Borboly Csaba az összefogást szorgalmazta, egy közösségi társulás létrehozását, amelynek egyaránt tagja lehetne a helyi és megyei önkormányzat, illetve a vállalkozók.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).